Jani bácsi meséi

8.

 

Eldobható műanyag tálban nem igazán elegáns a húslevest tálalni, de tábori körülmények közt ez a praktikus. Túlteszi magát rajta az ember, ha eléggé éhes. A kissé zavaros lének az ízével sem volt semmi baj. A szakácsnő látványa persze sokat rontott az élvezeten, de ezzel kell beérni. Még az okozott egy kis fejtörést, hogy a maradékot miképp szállítsák majd haza. Jani bácsi elhárította, hogy neki is tegyenek be a hűtőjébe, hiszen nincs több edénye. Ami van, abba rakták el a tegnapi halat. Csak most jutott eszébe, hogy azt felajánlhatta volna a fiának, de akkor nem gondolt erre. A körülmények ellenére, jóízűen megebédelt, talán bele is fáradt. Úgy döntött, ledől egy kicsit. Ferkó ugyan várja, hogy mesélje végig amit elkezdett, de ahhoz is hangulat kell. Legalább olyan, mint a lévai presszóban amikor Vezérrel átültek a tót lányok közé. Na, ott aztán volt hangulata. Úgy fel volt dobva, hogy be nem állt a szája, annyit beszélt. Pedig akkor még csendesebb természete volt, nem olyan, mint amilyenné később vált. Na, de biztos ilyenek általában az öregek, hiszen a hosszú évtizedek alatt sok-sok élmény, emlék összegyűlik, amit el kívánnak mondani. Sokszor találkoznak ismerős helyzetekkel, amit már megtapasztaltak, tudnának is ezek alapján tanácsot adni a fiataloknak, de ritkán hallgatnak rájuk. Így volt ez korábban, és bizonyára így fog lenni ezután is.

Juliska. Pityu elszólta magát, hogy ez is beletartozik a lévai kalandba. Ferkó erre a sztorira vár. Juliska, azaz Júlia Gyevát, az a vékony arcú, picit nagy orrú, izgalmasan kócos sötétszőke leány, szöszmösz mackóban is kívánatos fenékkel... asszony nevén Júlia Jahnova...de ezzel már oda lenne a meglepetés. Történetének fontos előzménye van hátra, ami nélkül nem tett volna lépéseket, megelégedett volna a sóvárgással.

 

Végigterült a lakóautó kanapéján, két kezét összekulcsolva tette a feje alá, s elégedetten nézegette a berendezés azon részét, amit ebből a testhelyzetből belátott. Ilyen kocsira áhítozott már hosszú évek óta. Igaz, nem így, hogy az unoka kölcsön adja legfeljebb két napra. Mert ugyan nem mondta meddig maradhat nála, de biztosan nem hosszú időre, hiszen saját részre bérelte, nem a papa kedvéért jött ezzel. Habár...bizonytalanodott el ...ebből a gyerekből az is kitelik. Ettől a gondolattól még inkább nőtt lelkében az elégedettség. Szereti őt az unokája. A papáját állítólag minden gyerek szereti. Biztosan így van, ő ezt nem tudhatja, hisz egyiket nem is ismerte, a másikat is alig látta néhányszor, nem jelentett többet bármely más öregembernél. Most az apósa jutott eszébe. Mármint az első, a Margó apja. Tipikus pártember volt, meg munkásőr, de mindezzel együtt egy jólelkű, segítőkész, mások bajaira is érzékeny elvtárs. Azért jutott most eszébe, mert amikor Léváról hazaengedték...mit hazaengedték...hazahozták szabadságra, nála talált rá a nyolc éves Pityura. Margónak fontos dolga volt, ki másra hagyta volna rá, mint a szüleire.

 

Akkor ott, a csillagtelepi bérház gangján valahogy ez eszébe se jutott. Erre kellett volna először gondolnia, ez lett volna a logikus. Ezzel szemben mérhetetlen düh lett úrrá rajta, amikor a bezárt ajtóval találta szembe magát. Olyan indulattal verte azt az ártatlan ajtót, hogy az a csoda, hogy nem kellett se asztalost, se lakatosmestert hívni. Első felháborodásában nem is tudott gondolkodni, csak az töltötte ki a gondolatait, hogy két hónap után nem ölelheti meg a fiát, amit korábban minden nap megtehetett. Igaz, az utóbbi időben nem nagyon igényelte a srác, hiszen - mint néha szóvá is tette – nem kisbaba már, akit folyton ölelgetni kell. Még az anyja csókját is letörölte néha az arcáról. Messze van még attól, hogy akár kiskamasznak mondhatná, de igaza van, nem is kisbaba már, hiszen harmadik osztályos.

 

A szomszéd nem is mert szólni, mert látta, hogy Jani nagyon kifordult magából. Nagyon meg kell gondolni annak, aki egy ilyen feldühödött emberhez szól. Természetes, hogy próbálja megnyugtatni, de kiszámíthatatlan a reakció. Így inkább megtartotta a három lépés távolságot és várta, hogy észrevegye. Biztosan meglepődhetett, mert amikor meglátta Sanyi bácsit, hogy ott áll, megszeppent. Mint akit rajtakaptak valami helytelen dolgon. Valójában ez történt. Nem ordított rá, hogy mit bámul, vagy kérdőre vonta volna, hogy „talán nem tetszik valami?” Olyan hirtelen abbahagyta a dörömbölést, mintha meg se történt volna.

  • Jó napot szomszéd – köszönt rá, mintha most érkezett volna – Nem tudja hol lehetnek? Írtam nekik, hogy jövök. Nem kapták volna meg a levelet?

  • De biza megkapták. Mondta Margó, hogy írtál. Tegnap este mondta, hogy mennie kell Aligára, nem tudja meddig kell maradnia. Láttam is reggel, a kocsit, ami érte jött. Én kérdeztem, hogy mikor fogtok ti találkozni, de csak a vállát húzogatta. Talán beteget kellett volna jelentenie.

  • És a gyerek?

  • Ő is vele volt, de nem hiszem, hogy magával vitte a Balatonra. Oda csak a fejesek mehetnek családostól. Ráadásul most fokozott nemzetközi helyzet van...de hiszen éppen te tudod legjobban.

  • Dehogy tudom én Sanyi bátyám. A közkatona nem látja át az egész stratégiát, csak annyit, ami rá tartozik.

  • Ne mondj már ilyet János! Nem vagy te közkatona. Ismerem ám a rangjelzéseket őrmester elvtárs.

  • Az majdnem ugyanaz. Mit számít, hogy egy szakaszt bíztak rám? Van tizenegy emberem. Csináltunk Szlovákiában helyőrségeket...azt se tudom mennyit, oszt ott vagyunk. Ha vissza kell mennem, megyek a kolhozba dolgozni, hogy ne unjam halálra magamat.

  • A szlovákok hogyan viselik?

  • Eleinte nagyon ellenséges volt a lakosság, de ezen nincs mit csodálkozni. Ma már megenyhültek. Fegyver nélkül bejárunk a városba szolgálaton kívül.

  • Akkor nem is tudsz semmit a magasabb politikáról?

  • Amit tudok, azt a civilektől tudom. Rádióamatőrök továbbítják a híreket.

  • Na, de te nem is tudsz szlovákul. Vagy mégis?

  • Én nem, de ott mindenki beszél magyarul. Na, de hol lehet a fiam?

  • Jaj, nem akarlak feltartani. Nem mondott ez a menyecske nekem semmit. A helyében én apósodékra bíztam volna.

  • Ez látszik logikusnak. Megyek is...De várjon csak! Tudna adni egy tantuszt? Odabenn biztosan találnék, de – vágott ököllel az ajtóra – nem tudok bemenni.

  • Hozok máris – fordult sarkon a szomszéd.

 

A fülkéből felhívta az apósát. Neki volt otthon telefonja, hiszen fontos embernek az is van. Ha hirtelen mennie kell a téeszbe, el tudják érni. Noha semmi stratégiai fontosságú feladat nem volt őrá osztva...hacsak a tsz-tagok lelki egyensúlya nem az. Olyan volt ő ott mint egy pap, csak éppen nem reverendában járt. Az volt a munkaköre, hogy megszerezze a dolgozók bizalmát. Úgy élt a köztudatban, hogy ő egy jó ember. Na de neki az volt a dolga, hogy jó ember legyen. Egy munkahelyi párttitkár ezért kapta a fizetését.

Jó volt a megérzése, ott volt a gyerek. Még beszélt is vele telefonon. Az após felajánlotta, hogy átugrik érte a tsz dzsipjével Erzsébetről, ha már az nála van. Aztán hangos veszekedés hallatszott a háttérből, mert mint kiderült, az após nem volt már igazán józan. Így maradt a buszos közlekedés. Na, de mit számít már két hónap után az az egy óra? Megpróbálkozott még egy dologgal. Az egyik cimborája a központban lakott egy régi lepusztult családi házban. Nem költ rá, hiszen állítólag hamarosan szanálják azt a területet is, mint az Ady Endre utat. Ott már javában építik a házgyári lakótelepet. A munkásotthon közelében egy 15 emeletest húztak fel. Juhász kolléga így a ház helyett inkább egy Trabantba fekteti megtakarított pénzét. Jó régen megíratta már, mostanában kellett neki megjönni...talán augusztusra ígérte a Merkúr. Ha megvan, át is szalad vele az öregékhez...remélhetőleg. Ő fordított helyzetben megtenné.

Nincs túl messze a Tanácsháztér, talán negyedóra, vagy inkább 20 perc gyalog. Ettől többet gyalogol mostanában Léván, hogy Gyevátékhoz eljusson Vezérrel ebédre. Nagyon bejön a fiúnak az a csinos kis tót fruska. A szülők is szívesen fogadják a két magyar katonát. Amióta személyes ismerősök, el is tekintenek a ténytől, hogy a megszálló hadsereg tagjai. Azt persze nem tudni mit szólnának, ha komolyra fordulna az udvarlás, hiszen Éva még alig múlt 16 éves. A nővére Júlia, már inkább eladósorban van, de Éva igyekszik távol tartani a vendégeitől. Amiből ő nem is csinál gondot, éppen csak annyit van jelen, amennyi feltétlenül muszáj. Az őrmestert pont ez a távolságtartás vonzza, de nincs ennek jelentősége. Talán néhány hét, és vége a harci helyzetnek, többé nem is látják egymást. Ez a lány számára csupán néhány kósza gondolat. Most, hogy hazajött szabadságra, még annyi se. Most minden idegszálával arra koncentrál, hogyan jut el mielőbb Erzsébetre, ahol a fiával találkozhat. A felesége hollétét említette ugyan a szomszéd, de jó lenne erről is többet tudni. Az apósék bizonyára tájékozottabbak, mint a Sanyi bácsi.

A HÉV végállomás csak öt perc, ha szerencséje van, az indulásra se kell sokat várni. Ha egy megállót megspórol a sétából, az is valami.

 

Becsengetett Juhászékhoz. A feleség nyitott kaput. Puszival köszöntötte a látogatót, hiszen sok közös Duna parti pikniken voltak már túl. Láthatóan örült neki.

  • Gyere be Jani, itthon van a cimborád. Néz valami hülye meccset. Ki nem lehetett küldeni a csengetésre. Jaj, már meg a hátamon viszlek be – restelkedett, amiért ő ment elől.

  • Menjél csak, legalább nézhetem a csípőd ringását!

  • Nana! - szólt rá, majd bekiabált az ajtón – Gyere csak ki van itt!

A ház ura kelletlenül kászálódott ki a fotelből, de aztán ugyancsak fülig ért a szája, amikor meglátta a katonát a bejáratban, aki messziről kiáltott köszönés helyett:

  • Jéé, Béla!

  • Ján...ján...ján. Nos – viszonozta a felismerést ő is messziről, majd meleg kézfogással üdvözölte.

Akkoriban nem igazán volt elterjedt szokás férfiak közt az ölelkezés.

  • Nem látom a Trabantot a ház előtt – tért rögtön a lényegre a vendég.

  • Haggyad má'! - legyintett - Iszol egy sört?

  • Nem is tudom. Sok volt mára az izgalomból, pedig még nincs is vége a napnak. Nincs valami erősebb?

  • Anyukám! Vedd le a szekrény tetejéről a konyakot légy szíves!

 

Az asszony átment a belső szobába, nyitva hagyta maga után az ajtót. Lábujjhegyre állva nyújtózott, hogy elérje a szekrény tetején tömött sorokban álló márkás italokat. Térdig érő szoknyája felhúzódott combközépig, rásimult a fenekére, s ezt János nagyon izgatónak találta. Pedig látta már ezt a nőt miniszoknyában, sőt még bikiniben is. Határozottan megkívánta. Rá is szólt magára, hogy: ejnye János! A barátod felesége. Sőt! Maga a nő is a barátod. Házinyúlra pedig....micsoda marhaság. Miért nem? Na, de a vágyakozás még nem bűn.

  • Melyiket? - jött bentről a kérdés.

  • Na, ugyan melyiket! A barátom jött meg a háborúból. A Napóleont.

  • Abban már víz van szívem!

  • Akkor azt, amiben még konyak van....vagy bármi – vigyorgott közben a barátjára kissé zavartan, mert nem kizárt, hogy már minden üveg újratöltött.

 

Mégis sikerült találni italt, így nem kellett a kocsmába elmenniük, pedig Bélának már ez is megfordult a fejében. Kikapcsolta a TV-t, hogy ne zavarja őket a beszélgetésben, pedig ez a készülék egyébként állandóan be van kapcsolva. Néha még akkor is úgy marad, ha elmennek hazulról. A vendég meg is lepődött, főleg azért, mert meccs ment rajta, de aztán kiderült, hogy ez valami összefoglaló, nem igazi éles mérkőzés, amin izgulni lehet az eredmény miatt.

  • Na mi van a Trabanttal? Úgy volt, hogy augusztusban...

  • Áll a sorszám. Egyébként is kicsesztem magammal. Módosítottam az igénylést. Úgy voltam vele, hogy ha már kiadok érte 38 ezer forintot, hozzá teszek még kettőt, ami csak egy havi fizetés, és lesz egy kombi. Az se éppen Volga, de valamicskével tágasabb. Ha lemegyünk a hárosi kiskertbe, nem lóg ki hátul a kapanyél.

  • Na, meg kinézetre is jobb – állt mellé János – Nekem persze jobban tetszene egy nyolcötvenes sportkupé, de abból elől lógna ki a kapanyél.

  • Nekem is megdobogtatja szívemet az a kis Fiat, de százezer forint. Két és fél Trabant kombi ára. Azt nem engedhetem meg magamnak. Már ez a negyven is iszonyatosan megterheli a háztartást. A kenyeret kell megvonni magamtól – túlozta el kissé.

  • A fűtésen viszont nem spóroltok. Már begyújtotok?

  • Dehogy! Miből gondolod?

  • Meleg van.

  • Egész nap jó idő volt...de talán a konyak?

 

Vagy a nő látványa, mert az előbbi combvillantás óta nem tudja kiverni fejéből a vágyakozást. Azóta is legelteti a baráti menyecskén a szemét. Nincs ebben semmi szándékosság, ez csak az elemi ösztön. Kielégítetlen férfival gyakran megesik. A feleségével pedig nagyon bizonytalan, hogy mikor találkoznak. Jobb lenne, ha fonodában dolgozna nem a pártközpontban lenne titkárnő, mert ott legalább fix a munkaidő. Biztosan most is valami főelvtárs mellett kell háziasszonykodnia Aligán. Azokat pedig nem nagyon érdekli a munkatársak magánélete.

  • Figyeljél már cimbora! - bökte meg ujjheggyel a Jani mellét Béla – Elmentek neked otthonról, hogy most is egyenruhában vagy?

  • Mikor jöttél? - kérdezett közbe Lenke, mielőtt reagált volna a bökésre.

  • Talán egy órája – válaszolt az utóbbi kérdésre előbb – És azért vagyok egyenruhában, mert valóban elmentek hazulról.

  • Én meg már egész ellágyultam, hogy hozzánk jöttél legelőbb

  • Jogos az ellágyulás kedves barátném, hiszen ez a helyzet. Haza se mentem, mert nincs kulcsom. A szomszéd mondta, hogy Margó Aligára ment ma reggel.

  • Még szerencse, hogy ő legalább tudta, mert tőlünk hiába kérdeznéd mi van vele. Velünk valamiért nem barátkozik a nejed – tett értetlen arckifejezést Béla.

  • Meddig maradsz? - kérdezte lényegre törőn az asszony, hogy ne kelljen reagálni a kellemetlen megjegyzésre.

  • Hétfőn jön értem a busz, amely visszavisz Lévára, pénteken hozza az újabb eltávozókat. Már beállt a rendszer. Olyan, mintha béke lenne.

  • Mi nem tudunk itthon semmit. Valójában mi a helyzet Cseszkóban? Nagyon szűkszavúan említi a rádió. Valami blabla szöveget nyomatnak, aminek szerintem kevés köze van a valósághoz. Valami imperialista veszély, meg baráti segítségnyújtás...

  • Ez a hivatalos magyarázat. Mint a mi forradalmunkra is, de mi nem láttunk itthon egyetlen imperialistát '56-ban. Én ugyan még csak 16 voltam akkor, nem is voltam itt, de te még tőlem is fiatalabb vagy.

  • De nagyra vagy azzal az egy év korkülönbséggel. Én legalább beszéltem olyanokkal, akik harcoltak. Fiatal melósok voltak, meg néhány katona, a másik oldalon meg azok a szerencsétlen ruszki gyerekek, akik azt se tudták, hol vannak. Nekik még talán rosszabb volt mint a mieinknek, hiszen egy katona se lő szívesen civilekre. Viszont ha nem tette, a saját tisztjeik nyírták ki.

  • Itt nyugi van. Már bejárunk szórakozni a városba.

  • Mert egyébként hol vagytok?

  • Sátort vertünk a réten. Ugyanolyan, mint egy gyakorlat...vagy inkább olyan se, mert itt már hetek óta csupán őrszolgálatot adunk. A civilektől hallunk ezt-azt.

  • Miféléket?

  • Prágában égnek a ruszki tankok. Ott állandóan utcán vannak az emberek. Sokan meg is haltak. Ezt mondják, de hivatalos csatornán semmit nem tudunk.

  • Na, de egyáltalán mire volt jó ez a bevonulás.

  • Azt nem tudom, csak azt, hogy mire volt rossz. Eddig se szerettek bennünket a tótok, de most már okuk is van rá, hogy ne szeressenek.

  • Jaj! Te Jani! Nem vagy éhes? - bújt ki Lenkéből a háziasszony – Mi is vacsorázunk nemsokára. Persze, hogy éhes vagy. Egész nap úton voltál. Eszel velünk és kész. Ne is tiltakozz!

  • Nem is tiltakoztam.

  • Nem, de akartál.

  • Igaz. Már telefonáltam apósomékhoz, ott van a fiam, vele is beszéltem, vár engem. Tényleg! Nektek nem lesz még?

 

A háziak összenéztek, s mindkettőjüknek fülig ért a szájuk. Ezzel meg is adták a választ, így jöhetett a következő kérdés, hogy mikorra várják. Nagyon az elején van még Lenke az áldott állapotnak, csak néhány napja bizonyosodott meg róla. Na, ennek örömére öntött a kispapa még egy kupica brandyt...amit ugyan konyaknak neveztek, pedig nem az. A lényeg, hogy hasson! Ezután felállt a vendég, hogy távozzon, de Lenke visszanyomta a székbe.

  • Legalább egy tányér levest egyél! Déli maradék, de ezt tudom tálalni leghamarabb. Vagy eszel hideget?

  • Meg kellett volna néznem mikor megy a busz!

  • Majd elkísérlek – ajánlotta Béla – Ha sokat kell várni, hívok neked taxit. Ne aggódj, majd én fizetem.

 

Amíg melegedett a vacsora, Jani körülnézett. Kezében tartotta a sörös üveget, s úgy tett, mintha Bélára figyelne. Hümmögött, helyeselt, bólogatott, de fogalma nem volt miről beszél. Talán a munkahelyi dolgokat mondta. Jobban érdekelte a látvány, ahogy Lenke sürgött forgott az előszobaként is funkcionáló pici konyhában. Attól tartott, hogy talán meglátszik rajta a vágyakozás, így inkább körbejáratta tekintetét a lakáson. Pedig nem volt rajta mit nézni, olyan volt, mint mindig. Rendetlen. Ha idegen helyen látná ugyanezt, megvetné a háziakat érte, de ezeket az embereket szerette. A barátjaival elnézőbb az ember. Béla szülei haltak ki ebből a fél házból. Ez egy ikerház, aminek másik felét a nagybácsiék lakják kettesben az ángyikával. A gyerekek már elkerültek hazulról, egyikük nemrég költözött be az Ady lakótelep egyik tízemeletes paneljébe. Hamarosan ide is hasonlókat fognak építeni, ezért nem is javítanak már semmit ezeken a lelakott házakon. A beosztás is rossz, ma már nem így építenék meg. Eredetileg bizonyára szoba-konyhás volt, nagy előtérrel. Később komfortosították, ahogy a falak engedték. Így lett a nagy előtérből lerekesztve a vizes blokk, s maradt egy pici konyha-bejárat. Aztán pedig egymásból nyíló két szoba. Nagyjából két éve laknak itt a fiatalok, miután egy év leforgása alatt mindkét szülő meghalt. Korábban Lenke szüleinél laktak lenn a Tamariska domb környékén, de elég szűkösen. Na, meg a közös háztartás egyébként is sok súrlódással jár. Tervezték, hogy kifestetik az évtizedek alatt bebarnult falakat, kicseréltetik az ódivatú, rosszul záródó ablakokat, de aztán minderről letettek, hiszen belátható időn belül jön a dózer, és eltúrja a környéket mindenestől. Nyoma se marad, mint egykor az Ó-falunak az árvíz után. Vagyis nem úgy, mert lakótelepet emelnek a helyükre. Ekkor jött a Trabant vásárlás ötlete. Aminek remélt megérkezése hozta most ide Janit.

 

A belső szoba volt, s maradt is a háló. Franciaággyal, szekrénysorral, melynek teteje italos üvegekkel van dekorálva, mert ez a divat. Talán hivalkodás ez az ismerősök előtt, hogy lám én milyen márkás italokat iszom. Holott ez csak ámítás, mert sok esetben már üresen kerül haza az üveg. Vagy ha mégsem, akkor kiisszák belőle jeles alkalmakkor, de nem dobják ki az üveget, hanem mint egy emléket, kibiggyesztik, vízzel feltöltve. Janinál nincs ilyen, pedig az ő felesége tudna szerezni díszes üvegeket a munkahelyéről.

  • Na, üljetek asztalhoz! - rendelkezett Lenke.

Nem volt ez annyira egyszerű dolog, hiszen volt ugyan egy étkezőgarnitúra a sarokban, de azt tárolónak használták. Elsorolni is sok lenne miket tartottak az asztalon és a padokon, hiszen Béla hobbi-műszerészként rengeteg ócska rádiót tartott ebben a szobában, s a hozzá tartozó kellékeket valahol tárolni kellett. Volt a házban lemezjátszó is, de ha zenét akartak hallgatni, ki kellett szabadítani a készüléket. Kissé most is át kellett rendezni a berendezést, de végül megoldották, hogy mindhárman asztalhoz ülhettek.

  • Zöldségleves húsvagdalékkal – mutatta be a háziasszony produktumát, ha esetleg a vendég nem ismerné fel – Nem is kérdeztem, hogy szereted-e. Bélusom imádja. Tudom, hogy szereted az édességet, ha jelzed, hogy jössz, sütöttem volna valamit.

  • De reggel sütöttél – jegyezte meg Béla bujkáló mosollyal.

  • Sütöttem? Reggel? Én? Ugyan mit?

  • Krumplit

  • Jaj Béla, te mekkora hülye vagy. Egyél inkább!

 

Mint most kiderült, Jani is imádja ezt a levest, bár az előtte megivott konyak miatt most bármilyen ételt imádna. A kissé savanykás étel különösen jólesett.

  • Te pajtás! Adjak rád civil ruhát? Hányas a lábad?

  • Köszönöm, nem szükséges – hárított azonnal. Csak ezután keresett indokot az elutasításra – A fiam talán még örül is neki, ha katona ruhában fog látni.

  • Ej, de sajnálom, hogy nem jött még meg a Trabi. Átszaladnék veled Erzsébetre.

  • Tudom. Mit gondolsz miért jöttem? - vigyorgott Jani a saját kitárulkozásán.

  • Ejnye komám! Nem azt akarod mondani, hogy másképp nem is jöttél volna el!

  • Dehogy. Mindenképpen felkerestelek volna benneteket, legfeljebb nem ilyen gyorsan.

  • Na, nem is tartóztatunk sokáig – nem mintha nem látnánk szívesen akár éjszakára is - de ha a srácod vár, akkor siess hozzá. Ha befejeztük a kaját, indulhatunk is.

 

Így is lett. Lenkétől öleléssel köszönt el, hiszen a következő két napban aligha fognak már találkozni, aztán pedig csak a jó isten tudja mikor.

Már égtek a lámpák, amikor a két cimbora kilépett az utcára. Picit szédelgett a feje mindkettőjüknek, de lényeg, hogy örültek egymásnak. Nem is mentek át a tér túloldalára, ahol a megfelelő irányú buszmegálló van, mert hamarabb meglátták a várakozó taxit. A sofőr letekerte az ablakot, s karját magasra emelte, hogy ki tudjon könyökölni. A magas építésű kocsihoz az érdeklődőnek le se kellett hajolnia.

  • Jó estét főnök! A barátommal kellene átszaladni Erzsébetre. Most jön a frontról.

  • Nézd már milyen fiatal, és már őrmester! - tett rosszindulatú megjegyzést az éppen mögöttük elhaladó három fiatal egyike.

Béla ezt hallván, azonnal megérezte a kötekedést, s már ugrott is. Jani azonnal reagált, s még időben megfogta a barátját. Az éppen akkor érkező másik taxis dulakodásnak vélte amit látott, s már vágta is magát kifelé a kocsiból, kezében gumibottal. Legjobban a beszóló fiatal ember lepődött meg. Földbe gyökerezett a lába, míg két társa néhány szökelléssel igyekezett kissé távolabb kerülni. Aki a túloldalról látta a jelenetet, verekedésre gondolt volna. Még szerencse, hogy a tér túlsó sarkáról a támlás rendőr nem lát oda. Az érkező taxis átlátta a helyzetet, hogy nem kell közbeavatkoznia.

  • Látom, nincs szükség rám – dobta be gumibotját a kocsiba – Nagyon felkaptam a vizet, mert azt hittem, katonát vernek. Nem régen szereltem, érzékeny vagyok az ilyenekre, főleg – intett fejével a megszeppent srácok felé – ha ilyen tornából felmentettek verik a nyálukat. De látom – nevette el magát - éppen a katona harcol a cimborájával.

  • A kurva anyjának szóljon be az a nyomorék csavargó, annak! Ne az én barátommal kötözködjön, aki most jött a háborúból.

  • Jól van pajtás – nyugtatta Jani – túlreagáltad a dolgot

  • Túlreagáltam? Tudod kinek szoktak ilyet mondani?

  • Tudom. A negyvenéves, de hatvannak kinéző alkoholista hadtápos őrmesternek.

  • Te még akár sorállományúnak is mondhatnád magad!

  • Honnét jöttél öreg? - szállt ki az eddig a kocsiban könyöklő taxis is.

  • Léváról

  • Cseszkóból? Az öcsém is ott van. Te hova vonultál be?

  • Rétságon bohóckodtunk egy hónapig. Már azt hittük, mehetünk lassan hazafelé, erre bevonultunk Csehszlovákiába.

  • Huszadikán? Az öcsémék Egerből mentek ki, de kicsivel később.

  • Aha, tudom. Gyakorlatilag egész Szlovákiát mi fedjük le, és kevésnek bizonyult az eredeti létszám. Nem tudom az a rengeteg ruszki hogyan fér el abban a kis Csehországban.

  • Sokan vannak?

  • Na hallod! Mint az oroszok. Harminc hadosztály. Ne kérdezd mennyi ember, mert nem tudom, de sok száz ezer.

  • Beszélik – folyt bele a gumibotos taxis is – hogy semmi ellenállás nem volt, mások meg mondják, hogy harc volt az Ipolynál. Éppen a rétságiaknak lőttek ki tankját. Ezek szerint te ott voltál.

  • Nem volt harc. Egy határőr sérült meg, amikor nem akarta leadni a fegyverét. Erről hallottam. Ráadásul nem is tót volt a srác, hanem magyar. Mi az anyját virtuskodott? A tank pedig baleset volt. Műszaki hiba miatt fordult le a hídról. Aki kilőhette volna, harminc kilométerrel odébb az igazak álmát aludta éppen. Nagyon meglepődtek, amikor egyszer csak ott voltunk. Még csak riadót se fújtak. A főnök, meg az éppen ügyeletet adó tiszt személyesen ismerték egymást. Azt hitte hülyéskedik. Aztán lassan összerakta a dolgot, hiszen viccnek nagyon meredek lett volna, főleg az egész ezreddel a háta mögött.

  • Na pajtás! - lapogatta meg a hátát – Hova akarsz menni? Jön a haverod is?

 

*

 

Ferkó nyitotta rá a lakóautó ajtaját. Már aggódott, hogy nem fér bele a mese vége a napba, hiszen nem akarnak sötétedésig maradni. Természetesen ezt nem akarta így direktben mondani, inkább talált más magyarázatot arra, hogy megzavarja az ebéd utáni szendergésében.

  • Iszik egy kávét szépbáttya? Jaj, nem ébresztettem tán fel?

  • Nem aludtam. Teszek fel mindjárt.

  • Nem kell! Már lefőztük idekinn gázon. Csak jöjjön! Segítsek felkelni?