Koszorús költőnket, Nyomasek Bobót mindenki ismeri. Legalábbis hallotta már a nevét. Csajágaröcsöge városa le kívánja róni tiszteletét a nagy költő előtt. Bár nem a város szülötte a világhírű poéta, de egy alkalommal megmártózott a gyógyfürdőjük vizében. Ennek emlékére helyeztettek el egy márványtáblát a fürdő épületének falára. Nem tudni ki volt az ötletgazda, de a városgazdálkodás vezérigazgatója vette pártfogásába az ötletet. A költségvetésbe nem volt betervezve, tehát keresni kellett egy lokálpatrióta vállalkozót, ugyan fedezze a költségeket puszira. A felkutatásban aktív részt vállalt Lótifuti Főnyalonc, akinek persze semmiben nincs döntési joga, mindent az igazgató úr utasítására tesz. Megkereste a kiszemelt mesterembert, és leadta a rendelést. Fehér márványtábla, aranyozott betűkkel. A szöveget bizonyára az igazgató úr fogalmazta, amely igen nehezen fért rá a megadott méretű táblára.
A nehézség már ott elkezdődött, hogy a fehér márvány rég kiment a divatból. Beszerzéséhez Budapestre kellett utaznia a vállalkozónak. A benzinkútnál hiába hivatkozott arra, hogy társadalmi munkában végzi a feladatot, az üzemanyagot ki kellett fizetni. A pesti kereskedő is pénzért adta a márványt, de még a vésnök se vállalta ingyen a betűvésést, noha ő helybéli lakos, igazán felajánlhatta volna munkáját a városnak. Amikor elkészült a mű, be kellett vinni az igazgató úr irodájába, hogy megtekinthesse. Adott egy időpontot, amikor fel lehet szerelni a falra. Találkozó reggel kilenckor a fürdő előterében.

A vállalkozó, és munkatársa nem akart elkésni, így már fél kilenckor ott várakozott, remélve, hogy hamar túl lesznek a feladaton. Öt perccel kilenc előtt megérkezett Lótifuti, akitől érdeklődött a mester, meg van-e a tábla helye. Három lehetőség is van – válaszolta.
Tehát még nincs eldöntve. Negyedóra késéssel megérkezett a vezér, aki állítólag egy személyben dönt mindenről. Most viszont szembesülhettek a jelen lévők ennek az állításnak a valótlanságával.
A vállalkozó úgy gondolta naivan, hogy megjelenik a vezér, rámutat a kiválasztott falfelületre, s már lehet is indítani a fúrót. Vagy az is egy alternatíva, hogy Lótifutival elintézteti a tábla felszerelését.
Nem így történt. A vezér kíséretében megjelent a 87 éves tanár úr, aki Nyomasek életművének a kutatója. Egy képkeret volt nála, amibe a nagy költő rövid életrajzát kívánta kifüggeszteni a márványtábla mellé (vagy alá, vagy valahová a közelébe) Az igazgató úr kérette a fürdő igazgatóját, s még valakit az adminisztrációról, akinek beosztása ezen a délelőttön nem derült ki, mindenesetre tagja volt a tábla helyét kijelölő bizottságnak. Ezek után csupán egy órát kellett várni, amíg gyakori telefonálások közepette kijelöltek két helyszínt. A mesterek közben kénytelenek voltak levenni a kabátjukat, mert másfél óra várakozástól ugyancsak kimelegedtek. Most már csak két hely közül kellett választani, de ki meri bevállalni? A jobban szembetűnő fal gipszkartonnal volt borítva. Ez kopogtatással lett megállapítva. Feltételezhető, hogy mögötte ott a tégla, a hosszú csavarok el fogják azt érni, a tábla biztonságosan rögzíthető. Viszont egy éppen üres hirdetőtáblát csavaroztak korábban a kiszemelt helyre. A mesterek immár egy szál pólóban is erős verejtékezés közepette kezdtek ennek eltávolításához. Aztán valaki tudni vélte, hogy a gipsz mögött szellőző van. Vissza az egész! Tehát végre eldőlt, hová kerüljön az emléktábla. Maga a munka talán 10 percig tartott. Viszont a vállalkozónak csak a felszerelés 3 órájába, és teherautójával 10km utazásba került, a költségvetési üzem négy dolgozójának is fejenként ráment egy órája, noha ez nem számít, hiszen az állam fizeti, ha dolgoznak valamit, ha nem. Egyedül a tanár úrral nem veszített a választópolgár, mert ő nem műszakban volt.
Ezt az esetet csupán azért említettem meg, mert felháborít az a tutyimutyi tehetetlen döntésképtelenség, ami kísérte ezt az akciót. Vezető beosztású emberek képtelenek határozott döntést hozni egy ilyen apróságban is, amit bárki el tudott volna dönteni két perc alatt. Ha nem fél attól, mit szól majd a főnök, hogy ha bátorkodik a beosztott határozott véleményt nyilvánítani. Hogy a vezér miért nem tudott dönteni, azt nem tudom, de aggasztónak találom, hogy ez az ember egy jelentős céget irányít közpénzen. S attól tartok, van még kis hazánkban néhány hasonló vezető.