- Bor kellene Ignác bátyám! Tudna adni öt liter vöröset?
- Tudnék fiam, tudnék. Mikorra kell?
- Holnapra.
- Aha! – tolta homlokára Ignác a kucsmáját, hogy a tarkóját megvakarhassa. – Az bizony nehézkes. Most nekem nem igazán van érkezésem a pincébe menni.
- Tudom, későn szóltam, de nem tudnánk mégis megoldani?
- Hacsak…hacsak oda nem adom a kulcsot. Megmondom melyik hordóból kell szívni, csak vigyázz, nehogy letold az aljára a lopót! Tudsz egyáltalán bort szívni? – jutott eszébe egy újabb akadályozó tényező. Nem is minden ok nélkül.
- Még soha nem próbáltam. Pedig Rézi néni, akitől apunak vittem néha fél litert, többször is felajánlotta. Akkor még a kóstolást is visszautasítottam, de hát gyerek voltam még.
- Van még egy megoldás – jutott eszébe Ignácnak – Sára lányom ügyesen bánik a lopóval. Ő elkísérhetne. Szólok is neki….az ám! – torpant meg egy pillanatra, pedig már pördült is, hogy szól Sárának. - Tudom, régen barátok vagytok vele is, Tibivel is, de nehogy megszóljanak a népek. Mégiscsak férjes asszony. A fene egye meg, hogy még erre is ügyelni kell. Mert kitalálnak ám mindenfélét a népek. Tudod mit? Évát is vigyétek! Ő lesz a pesztra. Hehe.
- Na, ez ám a megoldás – gondolta magában Zsolt – Kecskére káposztát.

Aztán mégis ez lett a megoldás. A lányok felhúzták a hótaposót, fejükbe nyomták a prémes sapkát, és irány a pince. Sára egész úton arra panaszkodott, hogy milyen régen volt már itthon Tibi, és mennyire hiányzik neki. Éva már rá is szólt, hogy unja a sok panaszkodást. Másnak is volt már katona a párja, mégse dőlt össze a világ.
- Te Zsoltika! – szólt Éva már a pince ajtóban. – Megdöngethetnéd ezt a Sárát, hiszen egyértelmű, hogy viszket nagyon a bulája. – Csak úgy baráti alapon – tette még hozzá, amikor látta, mindketten csúnyán néznek rá az ötlete miatt.
Több szót nem is vesztegettek a témára. Lementek a pincébe, megkeresték a medokos hordót, Zsolt mellé tette a műanyag kannát, Sára pedig szívott többször egymás után.
- Figyeled, milyen jól áll a szájában? – tett megint félreérthető megjegyzést Éva.
- Most aztán már tényleg fogd be Éva, mert nyakon csaplak! – förmedt rá a testvérére.
Nem azonnal, mert éppen benne volt a szívási műveletben, azt pedig nem lehet félbehagyni, mert ha visszaengedi a bort, felkavarodik az egész. Az apja le is kapja érte a tíz körméről.
- Ne piszkáld az én barátomat! - mondta Zsolt, majd barátilag átkarolta a menyecskét. Rövid kabátját kissé feltolva, megsimogatta a fenekét. Ettől Sára kissé megriadt, hirtelen vette a levegőt. Zsolt nem tudta nem észrevenni, a simogatás kiváltotta hatást.
- Barátném, te tényleg nagyon ki lehetsz éhezve, ha ettől felizgultál - fordította magával szembe, és szorosan magához ölelte.
- Ne szarozz már vele! Vágd gerincre!
- Hogy te milyen közönséges vagy Éva! – förmedt rá Sára.
- Ha zavar a jelenlétem, én ki is mehetek addig.
- Nem vagy te normális – jött az újabb szidalom – Zsolttal barátok vagyunk.
- Éppen azért – nyúlt a fiú derekához, majd egyetlen hirtelen mozdulattal lehúzta a cipzárját. – Segítsek?

Figyelmen kívül hagyták a provokálást. Sára visszatette a lopót a szögre, Zsolt fogta a kannát, és felmentek az előtérbe. Az asztalnál Éva eléjük állt, s kinyújtott karjait támasztotta mindkettőjük mellkasának.
- Ne küzdjetek a természet akarata ellen! – tárta szét nővérén a kabátot, miután sikerült őket megállítani.
Zsolt úgy érezte, igaza van a lánynak. Magához ölelte immár a kabát alá nyúlva Sárát, és hevesen csókolni kezdte. A felajzott menyecske nem tiltakozott egy pillanatig se. Éva a fiú mögé állt, és kigombolta a nadrág derekát, majd térdig lehúzta róla. Zsolt egyik kezével a Sára nadrágjával küzdött.
- Éva menj ki! – sikoltotta Sára
- Dehogy megyek.
Ledobta magáról a kabátot, hasát a fiú fenekéhez szorítva átnyúlt két oldalt, és segített lecibálni a nővére nadrágját. Nem volt igazán meleg a helyiségben, így csak az intim részeket szabadították ki a ruhából. A térdéig letolt nadrágtól viszont Sára nem tudott kitárulkozni. A fiú felültette az asztalra, két lábát egybefogva emelte a vállai fölé, s így sikerült behatolni. Éva kiugrott a csizmából, alfelét kiszabadítva, az asztalra vetett kabátra ült nővére mellé felhúzott lábakkal, fejét nekivetve a penészes falnak.
- Engem is Zsoltika, engem is! Különben megmondalak benneteket.
- Nagyon kemény az asztal – nyögte Sára
- Fordítsd meg Zsoltika, fordítsd meg! – adta Éva az instrukciót.
Így is történt. Levette az asztalról, megfordította, majd lenyomta. Az asszony az asztalra könyökölve várta a folytatást. A fiú a két vállába kapaszkodva adta a tempót.
- Nehogy belém engedd! – lihegte, miközben arra kellett ügyelnie, hogy a feje ne koppanjon a falhoz
- Engem is Zsoltika, engem is! – ismételte magát Éva, majd megfogta a fiú karját, hogy maga alá húzza.
- Nehogy belém…nehogy…
- Már késő.

Az erős lüktetésre, s a kiáramló melegségre Zsolt felébredt.
A francba! Megint össze kell kennem az atlétámat. Az ágyon nem nagyon látszik szerencsére.

Azon kezdett agyalni, hogyan találkozzon Sárával, hogy mindezt elmondja neki. Kíváncsi, hogyan reagál majd. Egész biztosan lehülyézi, hogy ilyeneken jár az esze, de közben a tekintete úgyis elárulja, hogy ellene lenne-e ha mindez a valóságban is megtörténne. Valójában ennek semmi jelentősége, mert noha nem véletlenül álmodik ilyeneket az ember, úgyse szánná rá magát. Nem merné megtenni se Tibivel, se Kingával, de a saját lelkiismeretével sem. Inkább Kingánál kellene kiköszörülni a csorbát! Ennek lehetőségét kellene valahogy megteremteni. A zsarátnoki lakásban soha nem tudhatják, ki kapja rajta őket. Gyors aktust nem tervezhet, nem úgy megy ez, mint az álomban. Talán Póriban lehetne, a nyaralóban. Na, de december van és fagyos tél. Van ugyan kályha, de az öregek tudtán kívül nem lehet ottalvós programot tervezni. Hacsak…hacsak a szilveszter! Ez ellen nem tiltakozna Józsi bá’ se. Persze nem kettesben, hanem barátokkal buliznának. Ez ugyan nem hozna eredményt, de a buli akkor is jó ötlet. Lássuk csak! Kiket hívnánk meg? Freddi jönne Mancival, Stupli Melindával, Ha hazaengedik Tibit, akkor ő is Sárával. Éva inkább ne jöjjön, noha neki is tudna partnert keríteni. Nyolc ember untig elég, nem olyan nagy az a ház. Na, akkor ezt kell összehozni. Szombaton meg kell beszélni Kingával, kezdje el fűzni az apját. Biztosan megengedi, hiszen mostanában úgyis ritkábban vannak együtt. Hétközben nem is találkoznak, amióta tanfolyamra jár. A lány is elfoglalja magát, mert bevették a vállalati kézilabda csapatba, és hetente kétszer edzésre jár. Egyik nap se egyezik a Zsolti programjával.

Józsinak nem volt ellenvetése, amikor elé tárták elképzelésüket. Olyannyira nem, hogy Karácsonyra meglepte a lányát egy hifi toronnyal. Keveseknek volt még ilyen készüléke az ismerősök közül, de Kingát nem nagyon varázsolta el. Ez is csak egy készülék, amit hallgatni lehet. Annyiban más, hogy egyben van rádió, lemezjátszó, meg magnó. Utóbbiból kettő is. Zsolt örült neki inkább, hiszen ő azt is tudta méltányolni, hogy szebben szól, mint eddig bármi, amit hallgatott. Különösen élvezte, milyen jól kiadja a sztereóhatást. Mintha ott lenne előtte a zenekar. Hallotta, melyik hangszer hol van elhelyezve. Kinga sérelmezte is, hogy mennyire belemerül a zenehallgatásba, az ő rovására.
Józsi Karácsony után elvitte a készüléket a nyaralóba, feltöltötte a fűtőolaj készletet, hogy semmi ne gátolja a fiatalok szórakozását. Mari megígérte, segít az ételek elkészítésében, amit szilveszterkor délben Józsi le is szállított. Felajánlotta ugyan Zsoltnak, hogy odaadja a Wartburgot, de nem tudni, komolyan gondolta-e, hiszen a fiúnak még nem volt meg a jogosítványa. Kinga nagyon hálás volt mindkettőjüknek. Már csak azon kellett aggódni, össze jön-e a társaság. Tibi idehaza volt Karácsonykor, így nagyon minimális annak az esélye, hogy megint elengedik. Stupli szólt, hogy benéznek ugyan, de nem tudnak egész éjjel ott lenni, mert Üsztögre is szerveztek bulit. Félő, hogy megharagszik Melinda, ha oda nem mennek el. A biztos így már csak négy fő. Ezzel persze nem terhelték az öregeket, ők nyolc főre készítették az ellátmányt. A bort Ignác bá’ biztosította. Személyesen ment érte, nem bízta a lányokra, mint azt Zsolt álmodta.
Kinga bedurrantott mindkét olajkályhába, aztán kiszellőztetett, ne legyen dízelszagú a ház. Elrendezte a salátát, a süteményeket, kiürítette a szoba közepét, hogy akár táncolni is lehessen. Becsavarta a csillárba a színes égőket, ami erősen rontotta a világítás hatékonyságát, de ez majd csak este fog kiderülni. Három körül érkezett Zsolt Freddiékkel. Megittak egy konyakot, meg egy üveg sört. Csíptek néhány falatkát, bekapcsolták a TV-t, hisz abban már ilyenkor is rendkívüli műsor megy. Odakünn még épp csak besötétedett, amikor Manci kitalálta, hogy nem érzi jól magát. Vagy igaz volt vagy nem, a lényeg, hogy elmentek. Zsolt bezárta utánuk a kaput. Szállingózott kissé a hó, de még nem kellett söpörni. Elég volt jól leverni a cipő talpáról. Bár ennek se volt jelentősége, hisz az ajtón belül azonnal le is vetette.
Amikor belépett a szobába, Kinga ott állt középen, ahol akár táncolni is lehetne, és barátkozott az új helyzettel. Grimaszt vágott, felhúzta a vállait, s karjait széttárta.
- Egyedül maradtunk
- Nem baj – válaszolt Zsolt, majd a széttárt karok közé furakodott. Eszeveszettül csókolta a lányt, majd lehúzta róla a blúzát.
- Máris?
- Máris.
- De hiszen előttünk az egész éjszaka. Hová sietünk?
- Nem akarod?
- Jaj, dehogynem!
- Hagy nézzem, milyen szép vagy! – lépett kissé hátra a fiú
- Ne leskelődj! – lépett oda az ágyhoz, és melltartóban, szoknyástól befeküdt a takaró alá. Zsolt gyorsan ledobta a ruháit, és mellébújt. A hangulatvilágítás éppen a kellő mértékű volt. Látták ugyan egymást, de alig. Inkább csak a TV adott némi fényt.
- Megígérem – simogatta egyelőre csak az arcát a lánynak - hogy nagyon figyelmes leszek. Most egész biztos jó lesz neked is.
- Egész biztos?
- Ha elsőre nem, akkor másodjára…meg harmadjára…meg negyedszerre, ötödszörre…előttünk az egész éjszaka

A figyelmesség csodákra képes. Nem hagyatkozott Zsolt a feltételezésre, hisz most már tudatában volt annak, hogy ezt a lányt neki kell megtanítani a szerelemre. Tudta, hogy nagyon sok múlik ezen az éjszakán. Pontosabban, minden ezen múlik. Maga is elcsodálkozott azon, hogy nem volt feszült emiatt. Valóban úgy gondolta ahogy mondta. Ha elsőre nem tudja a csúcsra juttatni, akkor majd másodszorra, vagy harmadszorra.
Kinga se volt feszült, nem is félt. Nem csak hagyta, mint első alkalommal, hanem akarta. Beszélgettek közben. Nem siettek, idejük mint a tenger. Ráadásul senki és semmi nem zavarja őket. Csak egymásra figyeltek, csak egymással törődtek. Pihenés gyanánt a TV-re akartak figyelni, de nem sikerült. Csak mondatfoszlányok jutottak el hozzájuk a műsorból. Nem is értették, mit nevet a kabaré közönsége.
- Átkapcsoljam a másik csatornára? - kérdezte Zsolt, de már kelt is fel az ágyból- Inkább zenét hallgatnék!
- Nahát! - csodálkozott rá a lány az ismét ágaskodó hímtagra – Ilyen nagy lyuk van rajtam?
- Dehogyis! Kis aranyos, csak tud alkalmazkodni. Mutasd csak!
- Na! Már megint? Nem kellene egy kicsit legalább pihenni?
- Eljön majd annak is az ideje. Most használjuk ki a lehetősséget! Vagy nem akarod?
- Azt csinálsz velem, amit akarsz. Tudod, hogy szeretlek, neked adom magam. Én az eddigiektől is nagyon boldog vagyok. Asszonnyá tettél, egy boldog asszonnyá.

Aztán ez a boldog asszony még boldogabb lett. És még fáradtabb, álmosabb. Összeölelkezve aludtak el, ügyet se vetve a TV-ből áradó röhögésre, az utcáról behallatszó dudaszóra.
- Hol voltál?- kérdezte Kinga, amikor az ajtó csukódására ébredt.
Zsolt elég furán volt felöltözve. Papucs volt rajta, nadrág, és nagykabát. A kabát alatt semmi. Mielőtt válaszolt volna, mindent levetett magáról, s egy pillanat alatt már be is bújt a takaró alá.
- Jaj, de hülye vagy! Nagyon hideg a lábad. Odakinn voltál?
- Elsöpörtem a havat.
- Nem is igaaaz.
- Tényleg nem. Pisilnem kellett. Viszont gyönyörűen esik a hó. Melegíts meg!
- Nagyon hideg vaaaagy. Melegítsd meg magad! Aztán öltözzünk fel! Imádom a hóesést. Gyúrjunk hóembert!

Ahhoz ugyan nem volt még elég a hó, viszont csodálatosat lehetett sétálni. Hatalmas pelyhekben s valami eszméletlen sűrűen hullott. Nem is hullott, szakadt. Sokan voltak az utcán. Nem is a szilveszter, inkább a szakadó hó miatt. Gyerekek rohangáltak, hemperegtek, birkóztak a lámpák alatt, dobálták a hógolyókat, amit néhány kutya nagyokat ugorva próbált elkapni. Recsegve szóltak a szilveszteri dudák, alig hallották meg a szerelmesek a bisztróból kiszűrődő cigányzenét.
- Bemenjünk? - kérdezte Kinga – nem sok kólánk van otthon. Vehetnénk egy üveggel!

Zsúfolt volt a helység. A telepakolt ruhafogas, a székek karjára terített télikabátok csak fokozták ezt a hatást. Még jó, hogy nem akartak beülni, mert nem is lett volna hely. A bejárattól legtávolabb eső sarokban húzta a cigánybanda. Beles, a termetes prímás próbált az asztalok között egy egy kiszemelt vendég közelébe férkőzni több-kevesebb sikerrel. Behízelgő mosolyával, keskeny Rodolfó-bajszával, hátrasimított egyenesszálú hosszú fényes hajával nem sikerült Zsolt rokonszenvét elnyernie. A zenéjével nem volt semmi gond. Jól játszottak...már annak, aki szereti ezt a fajta muzsikát. De ez az ember inkább ne menjen hozzá közel. Az egyik asztaltól viszont egyértelműen felé integettek. Lajos az, a Zsolt szomszédja, és Lujza, az üsztögi unokatesója egy idegen pasassal. Nem üdvözlő, hanem hívó integetés. Nehezen kivitelezhető, de Kingát vonszolva maga után mégis odaküzdötte magát. Ekkor vette csak észre Évát, aki a jelek szerint most éppen Lajos partnere. Kiabálva is nehezen értették egymás szavát. Annyi derült ki, hogy Lajosék éhesek, de a személyzet elúszott kissé, így még várniuk kell a főtt kolbászra. Kinga beleordította Zsolt fülébe az ötletét.
- Nálunk rengeteg virsli van a hűtőben. Hívjuk el őket!
- Komolyan mondod? - kérdezte tettetett lelkesedéssel.

Legszívesebben fogná a kólát (amit még meg se vettek) és újból ágyba bújna szerelmével. Ha már ilyen szerencse érte, hogy elmaradt a buli. Az ajánlat viszont sajnos komoly. Na, akkor legyünk túl rajta! Legkésőbb éjfélkor majd elmennek talán. Vagy nem, mert az asztalukat abban a pillanatban elfoglalja valaki, amikor felállnak onnét.
Az utcán úgy alakult, hogy Lujza lefoglalta Kingát, mert nagyon kíváncsi volt rá. Egész belefeledkeztek a beszélgetésbe. Zsolt mellőzve érezte magát.
- Te Zsoltika! - húzta oda maga mellé Éva, aki másik karjával Lajosba csimpaszkodott.
Lajos nem az a srác volt, aki után kétágút hugyoznak a csajok, de ma este minden menő legény foglalt, így Évának ő maradt, s nem akarja elengedni. Szó szerint nem engedi. Most viszont Zsoltra vigyorgott, mint a töklámpa.
- Figyusz!- mondta szinte súgva – Megvolt a nászéjszaka?
- Egyelőre háromszor.
- Egyelőre? - sóhajtott egy nagyot
- Hosszú még az éjszaka
- Azt hiszem tudom mire gondolsz. Megígérem, nem maradunk sokáig. Igaz Lajoska? Megkajálunk, s le is lépünk. De aztán majd akarom tudni a végeredményt!