Megjöttek az őszi esők. Mondták is a népek, hogy „lesz már sok taknyos kőműves.” Zsolt beilleszkedett a régi brigádjába abban a hitben, hogy csak rövid ideig lesz itt. Nyugodtan fogadta, hogy az első fizetése semmivel nem lett több, mint az előző ciklusban volt az utolsó. Nem volt persze ez olyan rossz, főleg ha a bútorgyári háromezerrel veti össze. Máskor sem a fizetés miatt ment el, hanem azért, mert tele volt a talpa. Arra az indokra igyekszik nem emlékezni, hogy nem akarja az egész életét építkezésen tölteni, mert ez üti a mostani lépését. Józsi bá' a türelmét kéri, ígéri, hogy hamarosan indul a szupercsapat. De addig is lesz egy kis javulás, mert a rossz idő beköszöntével belső munkát kell találni, s úgy emlékszik, Zsoltnak jó keze van a burkoló munkához. Teljesítmény-órabérben megy az elszámolás, de 130 százalék fölött nem gyakran fizetik ki a teljesítményt. Talán órabért kellene emelni. Ez viszont a Józsi bá' harca lesz. Bizonyára harcol is, mert nagyon ritkán van az építkezésen. Előléptették főépítésvezetőnek, s egyszerre több építkezést is felügyel, de többnyire az irodából. Zsolttal inkább csak odahaza beszélnek, amikor Kingához megy, s összetalálkoznak. Ilyen eset is egyre ritkábban van, pedig a fiún nem múlna, hisz hetente legalább kétszer megjelenik a lánynál.

 

A brigád közvetlen irányítója immár nem Józsi, hanem a fiatal technikus, Vojnovics Gabi. Közvetlen természete, és fiatal kora miatt mindenki tegezi. Egyedül egy cigány segédmunkás az, aki nem meri venni ehhez a bátorságot, s egy alkalommal úgy szólította, hogy „Gabi elvtárs”. Ezután a többi melós is átvette ezt az elnevezést. Gabi nem volt igazán jó vezető, mert lehetőleg kerülte a konfrontációt, elnéző volt a munkásokkal, ami minőségromlást eredményezett. Szerették ugyan a dolgozók, de a cégnek ez nem vált előnyére. Péntek délelőttönként 10-kor általános leállást tartottak, mert kollektíven meg kellett hallgatni a lottószámokat. Tízen voltak a lottótársaságban, Gabi volt a bonyolító. Ő szedte össze a pénzt, töltötte ki a 10 szelvényt, és adta postára. Néhány kettes beugrott, de többnyire az se. Zsolt gyakorlatilag szakmát váltott, hisz egész októberben csempézett, meg padlót burkolt. Nem állt ez persze távol a kőművesmunkától, hisz a csempét meszes malterba rakták, a cementlap alá pedig gyenge szilárdságú, de eszméletlen mennyiségű betont dolgoztak be. A szövetkezeti párttitkár unszolására valami újítást próbált kitalálni, de csak annyira futotta a fantáziájából, hogy a beáztatott csempét nem szöggel, hanem vídiás rajztűvel karcolták. Ezt viszont mások már alkalmazták, így nem lehetett újításnak beadni.

Egy alkalommal a párttitkár félrevonta Zsoltot.

  • Figyelj Parádi! Nem gondoltál még arra, hogy belépj a pártba?

  • Nem.

  • Pedig nem járnál rosszul. Tudod, két ajánló személy kell a belépéshez, és az egyik Pogány Józsi lenne, a főépítésvezető. Tudom, jó viszonyban vagytok, de azért ez mégis csak óriási megtiszteltetés. Vele lehetnél egy alapszervezetben. Én lennék a másik ajánlód, hiszen ismerlek még a korábbi ittlétedből. Tudom, jó szakember vagy, a munkatársak hallgatnak rád, még az öregek is. Jót tenne az előmeneteled szempontjából a párttagság.

  • Milyen előmenetelre gondolsz Pista?

  • Csak nem akarsz egész életeden át mezei kőműves lenni?

  • De. Éppen ezt akarom - makacsolta meg magát Zsolt.

  • Ne hülyéskedj! Nincs olyan ember, aki nem vágyik többre. Első lépés, hogy te lennél a brigádvezető. Aztán beiratkoznál Marxista egyetemre...

  • Egyetemre? De hiszen még érettségim sincs. Ja, meg várjunk csak! Hogyhogy brigádvezető? A mostanit seggbe rúgjátok? Vagy majd én mondom meg, hogy bocsika Béla bátyám, de mostantól én mondom meg, hogy maga mit csináljon? Felejtsd el!

A párttitkár még sokáig győzködte, végül abban maradtak, hogy majd gondolkodik rajta.

Gondolkodott is, de csak annyi eredménnyel, hogy egyre erősebben elutasította a lehetőséget. Sőt, még talán sértőnek is találta, hogy párttagság kell ahhoz, hogy szakmailag előbbre jusson. Eddig azt hitte, elég, ha érti a szakmáját, s majd a teljesítményével szerzi meg a megbecsülést. Azt persze belátta, hogy ha vezető akar lenni – bár egyelőre nem akar – akkor tanulnia kell, hisz ahhoz kevés a szakmunkás-bizonyítvány. Persze egyelőre nem tervez hosszú távra, elég lesz majd katonaság után. Ha elviszik egyáltalán, mert túl van már egy sorozáson, mégse történt semmi.

Hosszú távra csak Kingával kapcsolatban gondolkodott. Szíve szerint akár azonnal feleségül kérné, de ez a fránya katonaság....! Jó lenne már valami biztosat tudni! Addig nem akarja lekötni ezt a lányt. Hagy szórakozzon! Hosszú az a két év. Talán nem is várja meg. Férjes asszonyként megszólnák, ha eljárna. Azt meg mégse várhatja el tőle, hogy besavanyodjon 19 évesen a négy fal közé. Na, és még az a négy fal is kérdéses, hogy hol lenne. Az a harmadik emeleti másfél szobás lakás a Józsié. Valójában azt tapasztalta, hogy a mostoha nem állandó lakó, inkább csak ágyrajáró. Van neki háza a városban, ahol a lánya, s annak a családja lakik. Jó nagy ház, odaköltözhetne Józsi is, ha stabilizálódik a kapcsolatuk Marival. Vagy lakhatnának Póriban, a nyaralóban. Kicsi ház ugyan, de azelőtt is családi ház volt az. A saját szüleinél lakni, egyáltalán nem tervezte. Az apja néhányszor ki is jelentette, hogy ha a gyerekei megházasodnak, nem akarja ott tartani őket. Van otthon még egy húga, tényleg szűkösen lennének. Új házat kell építeni! Telek kell hozzá, meg sok pénz. Egyelőre egyik sincs, de majd gyűjtenek. Csak ez a fránya katonaság! Csak ez ne lenne!

 

Négy órakor nem szállt be a Nisa-ba, hanem irány a lakótelep! Kicsit kellemetlen volt számára, hogy mosdatlanul megy udvarolni, de az építkezésen nincs tisztálkodási lehetőség. Benn a központban a lakatos üzemnek van fürdője, de onnét biztosan kinéznék, meg különben sincs közel. Lehetne úgy is, hogy fenn a lakásban megfürdik, de azért annyira még nincs ott otthon. Senki nem ajánlotta fel, ő meg mégse kérheti! Szerdán szokott jönni, meg szombaton. Szombaton hosszabb időre, de akkor nem munkából, hanem hazulról buszozik ide. Jó lenne egy kocsi, vagy legfeljebb elkérni a Hefner Tibi nagy polszkiját, hiszen azt úgyse használja most senki. Persze jogosítvány is kellene hozzá. Erről eszébe jutott a párttitkár. Ha belépne a pártba, a jogosítványt is elintéznék. Báááár... Párttagság nélkül is beiratkozhatna az MHSZ-hez teherautó vezetőnek. Akkor tuti, hogy Csepelt adnának alá a seregben, így pedig nagy eséllyel „légiós” lesz, vagyis építő. Na, ezt még meg kell fontolni!

Szerdán a kapuban szoktak találkozni, amikor mindketten munkából jönnek. Kicsit ölelkeznek, csókolóznak, de lényeg, hogy együtt vannak két órát. Többnyire egyedül, mert a felnőttek itthonléte nagyon szeszélyes. Mari vagy estig dolgozik, vagy az unokájánál van, Józsi pedig egyre többet van a haverokkal. Ez nem nagyon zavarja a fiatalokat, szeretnek egyedül együtt lenni. Meguzsonnáznak, teázgatnak, zenét hallgatnak, s ha nem is sokat, de azért beszélgetnek. Lassan, lassan megismerik egymás lelkét, s majd egyszer egymás testét is. Majd egy olyan alkalommal, amikor egész biztosan nem nyitnak rájuk.

Ezen a szerdán is a kapuban várta meg Kingát Zsolt. Üdvözlő puszi, kapunyitás, bringa a tárolóba, majd fel a lépcsőn. A lány valamitől szokatlanul jókedvű volt. Még azon is jót kacagott, hogy nehezen találja a megfelelő kulcsot.

  • Fel is vihetnél ezen a rengeteg lépcsőn – mondta nevetve már az első fordulóban

  • Állj meg, tedd szét a lábad!

  • Na, de Zsolti! Ne légy közönséges! Mit csinálsz!? Ne bolondozz! Hová dugod a fejedet? Nem gondoltam komolyan. TE! Le ne ejts! Jaj, de hülye vagy! Nem fér el a fejem.

  • Húzd le magad! - javasolta, nyögve az imbolygó teher alatt. - Ne fogd be a szemem!

  • Hová kapaszkodjak?

  • Sehová. Foglak ne félj!

Már félúton érezte, hogy nem volt jó ötlet, hiszen a folyton változó súlypont miatt meg kellett küzdeni a feladattal. Kinga vagy a falnak vagy a felettük lévő lépcső aljának támaszkodott, fordulónál a korlátot tartó vasrúdba kapaszkodott. Amikor a fejét féltve lehajolt, majd' letolta Zsolt fejét a nyakáról. De csak azért is! Csak azért is felviszi. Az utolsó lépcsőkaron már remegett a lába. Kellemes teher ide, vagy oda, de már szakadt róla az izzadság. Két lépcsővel a cél előtt térdre rogyott. Bár nem szándékosan tette, mégis így volt jó, mert Kingának éppen így ért le a lába a megfelelő helyen. A lány a lendülettől az ajtóig szaladt, s ahogy nekivágódott, meg is fordult, majd amint látta a fiút a lépcső tetején hasalni, a nevetéstől ő is leült a padlóra. Így már Zsolt is viccesnek találta a helyzetet. Sokára tudták abbahagyni a nevetést. Kinga csak ekkor figyelt fel arra, hogy Zsoltnak csupa csatak a haja. Így felajánlotta most először a fürdőszobát. A haját ugyan nem mosta meg, de a megszárítását boldogan magára vállalta. Ezután olyan érzéssel telepedtek le a kanapéra, mint akik túl vannak valami nagyon kellemes dolgon. Csak ültek egymás mellett, s néztek mosolyogva maguk elé szótlanul. Kinga eszmélt előbb a boldog bambulásból.

  • Iszol valamit? - állt fel, s indult ...nem a konyha, hanem a szekrénysor felé.

  • Talán egy pohár vizet – válaszolt Zsolt a kérdésre, de még most se nézett sehova.

  • Valami másra gondoltam. Megnézem mi van az apu bárszekrényében....konyak?

  • Jó lesz, de előbb a víz!

Konyakozás közben már beszélgettek is. Megkérdezték egymást a mai nap eseményeiről. Valójában nem történt semmi említésre méltó dolog, de valahogy ők mégis élvezettel hallgatták egymás beszámolóját. Bizonyára nem a történtek voltak izgalmasak, hanem inkább az, hogy ott ültek egymással szemben, s figyeltek egymásra. Nézhették egymás arcát, s jóleső érzés volt nézni minden egyes arcmozdulatot, mimikát, grimaszt, minden egyes szempillantást. Kinga néha odanyúlt, hogy megigazítsa kedvesének frissen mosott, arcába lógó haját, amit Zsolt törődésnek élt meg, s mosolyogva nézett arra az arcra, amelyről úgy érezte, minden egyes nappal szebb lesz. Aztán amikor kifogytak a bagatell témákból, kicsit csókolóztak. Később Kinga új témát hozott fel.

  • Képzeld! Apu kérdezte, hogy hányadán állok veled? Mennyire érzem komolynak a kapcsolatunkat? Szeretlek-e, és te szeretsz -e engem, tervezünk-e közös jövőt?

  • És mit válaszoltál?

  • Mit kellett volna?

  • Az igazat. Azt, hogy apukám, ez a fiú bolondul értem. Ha elküldeném, bele is halna. Imád engem, én vagyok a mindene, bármit megtenne értem, soha nem hagy el engem. A másik részét nem tudom - fejezte be széles mosollyal.

  • Ha nem tudod, akkor nagyon sajnálom – fordított hátat, durcásnak szánt mozdulattal.

  • Na, de most tényleg....mit mondtál? - ölelte magához hátulról. Kinga nem húzódott el, ami azt jelenti, hogy a durcásság csak játék.

  • Semmit. Leráztam, elhatárolódtam, megtagadtam a választ.

  • Ennyiben hagyta?

  • Hááát, nem. Nem faggatott ugyan, de azt mondta, hogy neki mindenképpen szándéka van veled. Rokonszenves vagy neki, egyengetni szeretné az előmeneteledet.

Erről az egyengetésről jutott csak eszébe Zsoltnak, a párttitkárral való beszélgetés. Egyébként el is felejtette volna megemlíteni. Ezek után összerakták a dolgot, felismerték az összefüggést. Zsolt felzaklatta magát ezen a nemtelen próbálkozáson, Kinga egyetértően igyekezett megnyugtatni. Egy kis simogatás, csókolózás meg is tette a hatását. El is feledkeztek az idő múlásáról, úgy egymásba feledkeztek. A mostoha érkezése zökkentette ki őket.

  • Jó estét fiatalság!- köszönt rájuk hangosan már az ajtóból. - Hogy van a hátad Zsolti?

  • Jól. Nincs annak semmi baja, csak ha nagyon elfáradok. Ma óvakodtam ettől.

  • Harapok valamit, aztán szívesen megtaposom megint.

  • Nagyon jó lenne, de...hűha! Már ennyi az idő? Lekésem a buszt.

Valójában nem akarta a masszírozást, mert zavarónak találta, hogy izgalomba hozza ez az asszony, ráadásul a kedvese jelenlétében. Mégis úgy érezte, illendő sajnálkozást hazudnia. Gyorsan összekapta magát, s már igyekezett is kifelé, hátha még nem kési le a buszt.

  • Te Zsolti! Találkoztál ma Józsival? - kiáltott utána Mari.

  • Nem. Még a héten egyáltalán nem futottunk össze. Sok lehet az irodai munkája, hogy ránk se néz. Igaz, nálunk már nem ő irányítja az építkezést, de néha oda szokott jönni.

  • Volt benn nálam a délután, s ott mondta, hogy szóljak, ha esetleg találkoznánk. Keresd meg holnap, ha el tudsz szakadni egy kis időre. Na fuss, mert még a végén itt kell aludnod.

Ezt a fenyegetést persze nem kell komolyan venni, pedig nem lenne ellenére. Talán Kingának se, de eddig fel se vetődött köztük ez a kérdés. Nincs is hely a lakásban. Elférnének ugyan az egyszemélyes ágyon, de nem az igazi, ha a másik szobában ott szuszognak az öregek. Majd egyszer talán a nyaralóban összejön az egész éjszakás együttlét, de arról nem kell tudni rajtuk kívül senkinek.

 

Másnap, kora délután elmosta Zsolt a szerszámot. Amennyire lehetett, tisztára seprőzte a ruháját, s irány az iroda. Józsi akar tőle valamit. Esténként is elmondhatná, de mostanában soha nincs otthon este. Kinga nem mond vele kapcsolatban semmit, de érezni, hogy aggódik miatta.

A saját irodája üres, de az egyik titkárnő útbaigazította. A nagyteremben volt megbeszélés, bizonyára ott van még most is. Ott volt. Háttal ült az ajtónak, és mesélt. Legalább tízen vették körül, s hallhatóan jól szórakoztak.

  • ….dehogy voltam részeg! Sok volt a meló, nagyon elfáradtam, ezért aludtam el korán. Aztán az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy odajött az asszony. Tudjátok, külön ágyon alszunk egyébként, mert kényelmesebb. Gondoltam, akar tőlem valamit, bár éppen csak a lábunk ért kicsit össze. Furcsának is találtam, hogy kényelmesen fekszek, még talán szét is dobtam a lábam, de úgy elfért mellettem azon a nyolcvan centin a nagy farával, hogy hozzám sem ért. Az jutott eszembe, hogy az aktus előtt gyorsan ki kell szaladnom brunyálni, de hogy másszak rajta keresztül? A gondolattól feltornyosult a takaró. Le is dobtam magamról, s vártam, mi lesz. Nem lett semmi. Megfogtam az ő takaróját, hogy alá bújjak. Egyértelmű jelét adta, hogy hagyjam békén. Na, de akkor mi a faszomért jött ide? Gondoltam, durcásan hátat fordítok. Ezt úgy lehet, hogy a kezemet nekitámasztom a falnak. Hoppá! Nincs fal. Nem is otthon vagyok, hanem a nyaralóban, ahol páros ágy van. Ekkor értettem meg, miért jött oda. Mert nem volt választása, nincs másik ágy.

Zsolt, az ajtóban állva hallgatta végig a történetet, de nem talált benne semmi vicceset. A többiek mégis harsányan röhögtek rajta. Ez bizonyára felnőtt humor, azért nem érti. Amint csitult a nevetés, Józsinak feltűnt, hogy hallgatósága a háta mögé figyel. Kíváncsian megfordult ő is.

  • Zsolti! Engem keresel? Bocsássatok meg, beszédem van a fiúval – mentette ki magát, miután Zsolt bólintott a kérdésére – Pistám, majd csapunk egyszer egy jó bulit abban a nyaralóban – szólt vissza már az ajtóból.

A folyosón atyailag a fiú vállára tette a kezét, s beinvitálta az irodájába. Szokatlan volt az arckifejezése, szemei kissé zavarosak, de nem volt ebben semmi titokzatos, hiszen a miértre egyértelműen megadta a választ az alkoholszag. Kicsit másképp is artikulált, mint ahogy szokott. Lágyabban ejtette a kemény hangzókat. Ez az állapot ellenszenvet váltott ki Zsoltból. Nem tudta még mit akar tőle Józsi, de érezte, hogy nem fog neki tetszeni.

  • Fontos dolgokról akarok veled beszélni! Ezt nem lehet mások előtt. Való igaz, hogy soha nem dicsértelek szemedbe, de azért csak a füledbe jutott, hogy meg vagyok elégedve a munkáddal. Jó szakember vagy, ideje előrébb lépned. Ülj már le!- mutatott egyik vendégszékre – Iszol valamit? - ült le az íróasztala mögé, majd kinyitotta az asztal egyik oldalajtaját. - Konyak, vodka....vagy van még egy kis cseresznye. Hm?

  • Na, de főnök! Munkaidőben?

  • Nem kell megjátszani magad! Na, mit öntsek?

Zsolt amikor belekóstolt az alkoholba, keverttel kezdett. Az elég édes, de érezni rajta kicsit a szeszt. Sokat nem is lehet belőle inni, mert megfájdul az ember gyomra, mielőtt hatna az alkohol. Kicsit erősített. Egy ideig cseresznyéztek a haverokkal, de annak olyan iszonyatos utóíze van, hogy már a gondolattól is undorodik. Legújabban konyakoznak az új bisztróban. Egy decit egyszerre. Ez olyan vagány dolog. Annyi rossz van benne, hogy hármat kell nyelni, mert több nem fér a szájába. Persze ez az egy deci elég is egy estére. Többet nem mer bevállalni, mert megtapasztalta már, hogy nem jó érzés részegnek lenni. Egy kis szalonspicc oldja a gátlásokat, de több nem kell, hiszen ha ő nem szereti a részegek társaságát, bizonyára így vannak ezzel mások is. Most a főnök unszolja, hogy igyon. Egyszerűbb elfogadni, mint ellenállni. Egy pohárkával nem árthat. A vodkáról úgy hallotta nem is büdös. Most meg is bizonyosodhat erről.

  • Akkor isten, isten! - emelte koccintásra Józsi a poharát. - Tegeződjünk! Szevasz.

  • Szervusz Józsi bá'!

  • Józsi bá'? Így is jó – vigyorgott a főnök, lenyelte az italát, megköszörülte a torkát, s egyenest a fiú szemébe mondta, amit kiötlött. - Szóval azt akarom mondani, hogy jó lennél vezetőnek, de ehhez tanulnod kell. Végeztél Marxista középiskolát?

  • Dehogy! Én tartózkodom a politikától. Rühellem.

  • Na, ide figyelj! Felterjesztelek kiváló dolgozónak, hiszen azt már rég kiérdemelted. Ezt majd az évzáró közgyűlésen kapod meg februárban.

  • De hiszen csak második hónapja vagyok a cégnél.

  • Akkorra már fél év lesz, de mit számít ez? Gondolod, hogy ellenzi majd bárki is? Estin elvégzed a technikumot, s aztán gyakornok leszel valaki...mondjuk Vojnovics mellett kb egy évig. Aztán majd saját építkezést fogsz kapni. Ez persze több éves program, de bele kell vágnod! Előbb utóbb – gondolom - családot is akarsz, meg saját otthont, nem árt, ha jól keresel. Fogadd el a segítségemet!

  • A szuper csapattal mi lesz? Engem az bőven kielégítene.

  • Közben azt is megcsináljuk.

  • Mikor?

  • Hamarosan. Viszont lenne még valami. Ha vezető akarsz lenni, be kell lépned a pártba.

  • Szóval maga küldte rám...

  • Tegeződünk!

  • Szóval te küldted rám a párttitkárt. Megmondtam neki is, hogy nem akarok se vezető lenni, párttag meg főleg nem. Engem ne cikizzenek a haverok! Köszönöm az italt, Szevasz!

 

Mielőtt Józsi bármit szólhatott volna, becsukta maga után az ajtót. A portai falióra szerint, még nem telt le a munkaidő, így esélye volt, hogy elérje a munkás járatot. A szemerkélő esőben visszasietett az építkezésre. Nem kellett sokat várni, megérkezett Illés bá”. A melósok beültek a mikrobuszba, s ő azonnal viccesre vette a társalgást.

  • Te Lajos! - fordult a legidősebbhez – Van-e még neked nagyanyád?

  • Hát Illés, nekem sajnos már nincs.

A sofőr huncut mosollyal benyúlt az oldalzsebébe.

- Nesze, itt van egy.