Nyakunkon a Karácsony. Lehet menni mindjárt az éjféli misére. Meg kell mondjam, én nem kaptam vallásos nevelést, de azért egyszer gyerekkoromban is voltam egy ilyen alkalommal a templomban. Magával vitt a szomszéd gyerek, akinek vasárnaponként is kötelező volt mennie. Aztán persze mesélte, hogy a többi gyerekkel milyen jól elszórakozott a temetőben a mise alatt. Na, szóval ennyit ért a kötelező templomba-járás.
Na, tehát egyszer voltam az éjféli misén. Felmentünk a karba, az orgona mellé. Akkor még nem kompresszor nyomta a levegőt a sípokra. Fújtatni kellett, mint a kovácsműhelyben. Elég hangos volt közelről, amint a muzsikus-inas pumpálta a fújtatót, de aztán elnyomta a zene hangja. (Ez nem rossz trükk. Magam is alkalmazom hangfelvételeknél. Nem elég professzionális a stúdióm ahhoz, hogy a gép zúgása ne hallatszódjon, így ezt esetenként halk háttérzenével nyomom el.) Most még az is eszembe jutott, amikor Egerbaktán műköveztem a templom lépcsőt. Ott is megriadtam több alkalommal reggel fél hétkor, amikor fejem fölül a toronyból éktelenül hangos nyikorgást hallottam. Akkor jöttem rá, hogy mi az, amikor megszólalt a harang.
Na! Szóval ott tartottam, hogy éjféli mise. Hideg volt a templomban, erre határozottan emlékszem. A szertartásra nem igazán. Gyanítom, hogy már akkor se sokan látogatták az Isten házát, mert a végén azt mondta a kántor valakinek, hogy milyen jó volna, ha mindig ennyien lennének.
Pedig én odahaza azt hallottam amikor a ház elé kiülő asszonyok beszédét hallgattam, hogy sokan divatbemutatót tartanak, hiszen a templomban lehet megcsodálni a gazdag családok - mondták is név szerint – szóval a gazdag családok lányainak új ruháját.
Akkor mintha még díszesebb lett volna a templombelső is. Később, amikor festették, sok falfestmény eltűnt. Katolikus templom létére olyan dísztelen lett, mint egy református. Fehérre meszelték a falakat, csupán kisméretű kerámiaképek vannak felakasztva. Egyetlen freskó maradt meg a középhajót az oltártól elválasztó boltív fölötti falon.

A következő éjféli misén már 20 évesen jártam. Hú de nagyon szerelmes voltam akkor. Amikor a templomhoz közeledtünk, azt mondta a lány akit kísértem, hogy innét inkább az unokatestvérével menne, elvégre már menyasszony. Ja, és persze nem az enyém. Érdekességként még megjegyezném, hogy – mondhatni – testületileg vonultunk a Kisz-klubból.
Erről megint eszembe jut a mostanság gyakorolt fórumozásom, hogy hányszor a fejemhez vágják a Kisz tagságomat. Szerintük nincs erkölcsi alapom bírálni a szocialistákat. Ez kérem szépen hülyeség. Ez a hülyeség, nem az, amit a Besenyő Pista bácsi mondott. Aki volt kisz-tag, tudja, mennyi köze volt a politikához ennek a szervezetnek. Semennyi. Kivéve persze néhány karrierista vezetőt, de a tagság magasról tett a politikára.

Még egy alkalommal jártam éjféli misén, de akkor már a lányomat és a barátnőjét kísértem el. Ők se mentek be csak a szegényházig, ahonnét csupán a többiek hátát láthatták. Én kinn maradtam a templom előtt, de nem voltam egyedül, mert ugyancsak kinn maradtak a korábban emlegetett gazdag családok leszármazottai. Csak azt nem értem, miért nem maradtak otthon.