A rozoga kisbusz félelmetes lendülettel vágott át a csomóponton. Nem egyértelműen volt szabályos, de a szellemház udvarára nem is lehet szabályosan bejönni, hacsak nem a forgalom feltartásával, mert akkora az útpadka, hogy félő, széthull- különösen egy ilyen autó – ha nem lassít le teljesen. Ha szemből közelíti meg a házat, két sáv kanyarodik jobbra, egy pedig balra. Egyenesen egy sem. Ezzel a házzal már nem számoltak a forgalomszervezők, hiszen csak itt lett felejtve. Valaha szebb napokat élt meg ez a robusztus lakóház. Mára viszont az összes szomszédos épületet eldózerolták. A közelben volt nemrég egy műhely, de már az is használaton kívüli. Csak az állandóan zsúfolt út van itt, s mellette közvetlen a vasúti töltés. Nem egy csábító környezet. A ház vakolata erősen megkopott. Sok helyen kilátszik a rabicháló, néhol a tégla is. Nem mállik a vakolat, kopik. Legalább hatvan éve.

Robi, munkásruhában, hátizsákkal áll a zebránál, amikor elvágtat mellette a kisbusz. Éppen át akart kelni az úton, mert nem volt benne biztos, hogy ide szól a találkozó. Hetek óta vadászik már munkára, de semmi visszajelzést nem kapott a jelentkezésekre. Reggel olvasott egy ajánlatot, miszerint azonnal lehet kezdeni. Volt még két óra a megadott időpontig. Nagyon izgatott lett a lehetőségtől. Nem is izgatott, inkább ideges. Festők mellé segédmunkás. Ötezer-ötszáz forintért. Nem erről álmodott, de nincs mire várni. Ha ez van, akkor ezt kell megragadni. A kisbusz beparkolt a kicsi udvar végébe. Ezek szerint ez itt nem csupán találkozóhely, ebben a házban lesz a munka. Három fiatalember szállt ki a kocsiból. Egyikükön fehér overál, úgy néz ki, mint egy szobafestő. Bár kicsit gyanús, hogy a nadrág oldala is fehér, nincs összekenve.

  • Ti vagytok a festőbrigád, akik segédet keresnek? - kiáltott oda Robi.

Ők voltak azok. Eddig szerencsésen alakul a helyzet, hiszen attól félt, hogy az a 30 ember, aki ő előtte olvasta a hirdetést, mind itt fog várakozni. Vagy legalább közülük néhányan. Milyen megalázó, ha nem őt választják a mesterek. Később hallott még telefonálás közben olyat a fehér overálástól, hogy „betöltve” Ettől már nyertesnek érezte magát. Miután bemutatkoztak, azonnal el is felejtette mindhármuk nevét. Egyikük egy jókötésű, rokonszenves kinézetű cigányember volt, kapucnival a fején. Sütött ugyan a nap, de hideg volt. Érthető a kapucni, noha Robi csupán szeles időben hajlandó a fejére húzni, hiszen korlátozza a periférikus látását, s ez számára zavaró. A cigány, meg a fehér overálos elindult a bozótos felé, majd a kerítéstől visszafordulva másik irányba vették be magukat a csalitosba. Nem derült ki, hogy mit keresnek. A harmadik ember – aki szintén nem látszott festőnek – az autóval matatott. Ő, mintha Jánosnak mondta volna magát.

 

Az persze az érkezés pillanatában kiderült, hogy nem tudnak bejutni a házba, mert nincs náluk kulcs. Előbb még kopogtak is a lakás ajtaján, noha esély se volt arra, hogy van benn valaki. A kocsiból kipakolták a szerszámokat a járdára. Rozsdás spakli, kőművesserpenyő, sárga vakolattal szennyezett glettvas, teddy henger, meg egy vízcsap. Festők létra és ecset nélkül? Anyagot is hoztak. Műanyag vödörben 10 liternyi rózsaszín festék, egy másikban 2-3 liternyi fehér, ami később kiderült, hogy megfagyott. Hoztak még egy fél zsák glettelőgipszet. Ezen kívül volt még a raktérben néhány – feltehetően lomtalanításnál szerzett – kisbútor. Miután az összes kacat kikerült a kocsiból, a János egy racsnis hevedert kezdett kibogozni. Kérte is Robit, hogy segítsen tartani.

  • Ez az aksi mihez van? - kérdezte a kocsi sarkánál a hóban heverő 35Ah-s, vékony pólusú akkumulátorra mutatva.

Az egyértelmű, hogy nem a kisbuszhoz való, hiszen ahhoz túl kicsi. János tegnap vett személykocsit, abból vette ki. Fel kellene tölteni. Elkezdett autómárkákat sorolni. Nehezen hihető, de nem tudta milyen kocsit vett. Elmondása szerint nagyon sokat vezet, éppen ezért érthetetlen, hogy nem ismeri még azt a márkát se, amit megvásárol. Mondhatott volna persze bármit, hiszen ellenőrizhetetlen. Legutolsónak Daihatsut mondott. Abból vannak kicsik, lehet, hogy az.

 

  • Költöznek valamelyik lakásba? - szólt rájuk egy feltűnően magas, mély hangú öregasszony, aki mint kiderült, az egyik lakó. Épp most jön az önkormányzattól.

  • A földszintre jöttünk festeni. Teljes felújítás lesz az új bérlőnek.

  • Itt nincs semmiféle új bérlő. - mondott ellent, majd említett egy nevet, aki abban a lakásban lakott korábban, de János szerint nem neki dolgoznak.

  • Nagyon nagy jövés-menés van abban a lakásban éjszakánként. - mondta a lakó - Veszélyes egy környék ez. Vigyázni kell a kocsira is, mert az egyikből a motort is kilopták itt az udvaron, pedig itthon voltam.

 

Amikor elment, János rosszalló megjegyzéseket tett rá, Robi pedig nem értette, mi vele a baja. János folytatta az autója reparálását. Robi csak most figyelt fel rá, hogy miért van beállítva egy korhadt fagerenda. Be van ékelve a padló, és a tető közé, az oldalfal pedig dróttal van hozzárögzítve. Az egyik kerékjárati dob kazánlemezből van pótolva. Egyik darabja ráhajtva a kerék ívére, egy nagy lap pedig oldalt hozzáhegesztve, de a közepe már kikopva. A túlérő részek nincsenek levágva. Nem egy bizalomgerjesztő látvány. Jóérzésű autóbontós be se engedné a telepére. Ezzel persze még nincs vége a meglepő dolgoknak. Az oldalajtó sem igazán stabil. Ehhez kell a heveder. Eddig belül volt, de ott helyet foglal el a raktérből. Az új megoldás az lesz, hogy az egész kasztnit körbeköti.

Megjön a két kolléga, telefonálgatni kezdenek, majd a kocsi elmegy, feltehetően a kulcsért.

Az ottmaradottak tipegnek-topognak a hóban, beszélgetnek mindenféléről. Politikáról, az ország reménytelen helyzetéről, az összes képviselő halomra lövéséről, sőt még a munkáról is. Kiderül, hogy aki mesternek látszott, eredetileg ács.

Már közel két órája álldogálnak itt az udvaron, Robi a napsütés ellenére reszketni kezd a hidegtől. Bemegy a folyosóra, de ott talán még hidegebb van. Tizenegy nevet számol meg a kaputelefonon. Ezek szerint ennyi bérlő lakik a házban. Nyilván önkormányzati tulajdon a ház, hiszen nincs a világon olyan ember aki itt akar tulajdonjogot. A pincelépcső ráccsal van lezárva, de a lépcsőt teljesen beborítja a bedobált temérdek szemét. A falak bizonyára akkor voltak festve, amikor új volt a ház. A boltozott mennyezet legalább 4 méter magasan van, a világítás erősen korlátozott. A kinyitandó bejárati ajtó viszonylag új.

A kinyitása fél tizenkettőkor sikerül, amikor János magával hoz egy fiatalasszonyt. A lakás nyomasztó. Olyan, mint amit régóta nem laknak. A falak színe eredetileg is mocsok színű, de az évtizedek óta rárakódott por is megteszi a hatását. Van bent gázóra, de a gáz nincs bekötve. Víz, villany van. A konyhában a hűtő és a mosogató között alig lehet elférni. A mennyezet nyilván itt is 4 méter. Fürdőszoba, WC, aztán valami pici szoba, amiből valami lomos nyílik. Hokedlin rezsó. Talán ezt használták legutóbb konyhának. A pici szobába galéria van beépítve. Talán egy gyereknek volt itt a hálószobája. Ugyanez a megoldás van az első nagy szobában is, amiből még nyílik egy zsákszoba. Na, innét kell kipakolni a bútort. Ágyak, szekrények. Takarókat kell összeszedni egy zsákba, amivel a teljes brigád elmegy bútorért. Egyedül Robi marad. Az összes bútort lapra kell szerelni kalapáccsal, és kihordani a külső szobába. Az ajtót rázárják, s a lelkére kötik, hogy bárki kopog, ne engedje be. Persze mivel nincs kulcsa, nem is tudna ajtót nyitni.

 

Eluralkodik rajta az érzés, hogy itt valami nincs rendben. A fehér ruhás azt mondta, két óra múlva jönnek. A lakó viszont azt mondta, vigyázni kell a kocsira. Arra a kocsira, amiben kint hagyta a táskáját, tehát ebédelni se tud, amíg ki nem engedi valaki. Próbál a konyhaablakon kinézni, hogy meg van-e még a kocsija, de nem lát oda. Legszívesebben elmenne innét, de nem tud. Atyavilág! Mibe keveredtem? Próbál hazatelefonálni, de a feleségének új telefonja van, most rakta fel a 16 órás aksitöltésre. A kiürítendő szoba ablakáról leveszi a sötétítőt, ablakot nyit. Legalább kicsit szellőzik. A hidegtől nem kell tartani, hiszen kinn melegebb van. Lévén földszinti lakás, az ablakokra erős rácsot szereltek. Megpróbálja kidugni a fejét, de nem fér. Nincs mit tenni, hozzálát a feladathoz. Alig több, mint félóra kell hozzá, hogy szétverjen mindent. Kirámol, elkezdi a szögeket kiszedni a falból, de nincs hozzá szerszám. Úgy boldogul, ahogy tud. Aztán unalmában gerjeszti magában a félelmet. Egész biztos, hogy nem legális amit itt csinálnak. Miért zárták be? Miért beszélt a lakóról olyan ellenséges hangon János? Azt se tudja kinek dolgozik, arról nem is beszélve, hogy nem látja biztosítottnak, hogy lesz valaki, aki kifizeti. A rácson nem fér ki. Már két erős csavarhúzóval feszegeti a zárat, amikor zajt hall a folyosóról. Megjöttek a bútorszállítók, de most két asszony jött velük.

 

Hoztak egy hősugárzót. Le kellene mosni a falról a hatvanéves port, de nem fog megszáradni. A hősugárzó levágja a biztosítékot, de találnak egy erősebb áramkört. Az ajtóra pokróc kellene, hogy ezt az egy szobát valamennyire fel tudják fűteni.

  • Létra is kellene! – látja át a helyzetet az újabban érkezett fiatalasszony, akinek elől erősen domborodik a hasa.

Arcán Robi rasszjegyet vél felfedezni. Az asszony származása önmagában nem jelent semmit, de az előítélet erősíti a kétséget a munkálatok jogszerűsége iránt.

 

A mesterek munkához látnak. Kikaparják a fagyott festéket, elkezdik lekaparni az időközben egy flakonból locsolt vízzel feláztatott fotótapétát. Robi is ehhez fog, a legrozsdásabb spaklival. A többiek tanakodnak, majd miután beszélnek a kapucnis cigányember sógorával, felfüggesztik a felújítást. Behordják a kocsiból – a szétverttől semmivel nem különb – bútort.

  • Majd este hatkor telefonálok – búcsúzik el a fehér ruhás Robitól – hogy ide kell-e jönni, vagy máshová.

    Nem telefonált.