Hefti padlóig taposta a bajor gázpedálját, miután kiértek a faluból. A rozsdás karosszéria majd’ széthullott az eszement száguldástól. Enyhébb kanyaroknál nem is lassítottak, az öreg jószág annyival ment, amennyivel bírt. Nem az idő szűkössége sarkallta a fiúkat, csupán a lelkesedés hajtotta őket. Rettentően fel voltak villanyozva, hiszen a Hefti gitárjáért indultak Zsarátnokra, a hangszerboltba. Délután már zenélni szeretnének.
Fogjál rajta te őrült! - emelte fel hangját Parázs, miután biztosra vette, hogy teljes sebességgel megy bele a kanyarba a barátja.
Nem nagyon díjaznám, ha elszállnánk.
- Ne izgulj! Van ezen fék is. - vigyorgott magabiztosan oldalra, s erősen lefogta a kocsi lendületét, amitől Parázs két karjával szinte kitolta a szélvédő alól a műszerfalat.
- Nem vagyok egy félős krapek, de még terveim vannak a jövőben. Vezess normálisan, vagy kiveszem a volánt a kezedből. Elég lesz ezen a rossz úton ha csak százzal ballagunk. Tíz percet kibírhatsz, míg odaérünk. Keresek neked valami andalító zenét, hogy megnyugodj.
Válogatni kezdett a kesztyűtartóba bezsúfolt kazetták között. Szinte mindegyiken úgynevezett vegyes saláta felvétel volt, vagyis rádióból felvett, az éppen soros műsorszerkesztő ízlésének megfelelően összeválogatva. Nem voltak ráírva a címek, de a borítóról már tudták, hogy milyen számokat tartalmaz a kazetta, hiszen mindet végighallgatták már számtalanszor. A nagy turkálás közepette felfigyelt egy címke nélkülire.
- Ezen mi van?
- Hallgassd meg!
Ezt tette. Egyetlen gitárt pengetett valaki, és lalalázta hozzá a dallamot. Parázs dobolni kezdte hozzá a ritmust a combjain. Nem ismerte a dalt, de láthatóan tetszett neki.
- Ezt te csinálod?
- Aha. Na. milyen?
- Egész jó. Szövege nincs?
- Az a feladat terád vár. Valami szerelmeset alkoss, ha lehet!
- Ez egy jó lendületes szám. Inkább valami bulisat! Lehetne ez a nyitószámunk?

Az egyik kanyar után feltűnt a távolban egy kék-fehér Lada az út szélén, szemben a menetiránynak. Mellette egy tányérsapkás alak intett parancsolóan megálljt, a fiúk előtt haladó Trabantnak, majd nekik is, amikor közelebb értek. A sárvédők szinte súrolták a kerekeket, ahogy a kocsi előre billent az erős fékezéstől.
- Hová ilyen sietősen pajtikáim? - lépett oda hozzájuk vigyorogva Durusz, a fiatal rendőr, aki egyébként havernak számított szinte mindenkinek a faluban. Más vidék szülöttje az őrmester, csak beházasodott ide, és talán éppen ezért törekszik annyira, hogy maguk közé fogadják az őslakos fiatalok. A foglalkozása persze nem nagy segítség ebben. A nagy többség előítélettel viseltetik a rendőrökkel szemben.
- Csak ide megyünk Zsarátnokra. Megveszem végre a lapgitárt.
- Nagyon sürgős lehet. Látom, téptek mint a tepsi. Mi ez a nyekergés? - intett fejével a kocsi belseje felé.
Hefti egy gyors mozdulattal kikapcsolta a magnót. Erősen sértette a megjegyzés, de túltette magát rajta rögtön.
- Ez egy készülő saját szám. Majd meghallod, ha kész lesz. A hétvégén bulizunk. Hozd az asszonyt is!
- Be van már jelentve a rendezvény? Szombaton szolgálatban leszek. Lehet, hogy engem küldenek majd oda.
- Csak úgy mellesleg. Miért állítottál meg? Valami balhé van?
- Aha, az van. A kanyar után van egy csúnya baleset. Éppen itt vannak a mentők. Várni kell vagy tíz percet.
- Hű, az nagyon sok. Mi nem érünk ám rá!
- Akkor próbáld meg a lucernaföldön! Itt egészen sekély az árok. Na cső. - indult a következő autó elé.

Elindultak. Óvatosan átaraszoltak az árkon, rozsdaleveleket hagyva maguk után, amint végigtörölték a fenéklemezzel az árokpartot. A magas fű legalább valami keveset ledörzsölt a több hete odaszáradt sárból. Eldöcögtek a baleset mellett. Egy Zsiguli orrát vélték felismerni a roncsból. A többit takarta a mentő, és egy rendőrségi ponyvás Uaz.
Megnézzük mi történt? - kérdezte Hefti, de Parázs nemet intett.
Igaz, majd Durusz elmeséli este.
Elértek egy földutat, amely csatlakozott az aszfaltúthoz, így nem kellett újból átkínozni a bajort az árkon. Hefti ismét beletaposott a gázba. Sokáig nem szólt egyikük sem, csak a motor bömbölése hallatszott, s az üvöltő menetszél, a lehajtott ablakokon át. Hefti az imént kikerült baleseten gondolkodott, bár nem lehet mondani, hogy túl nagy hatással lett volna rá. Parázs egész máshol járt gondolatban. Néhány nappal ezelőtti eset járt a fejében, amit a rendőr haver látványa hozott elő. Egyébként is sokszor eszébe jutott, de az iménti találkozás okán újból felidézte a történteket.


Szerda este volt. Késő este. Durusz éppen szolgálatban. Valahol vidéken, vagy éppen a kapitányságon? Mindegy. A lényeg, hogy nem volt otthon. Parázs halkan kopogott, bár talán a szívdobogása is áthallatszott az ajtón. Fordult a kulcs a zárban, nyílt, majd miután beosont, zárult az ajtó, majd újból fordult a kulcs. Az előszobában Durusz gyönyörű felesége, Zsuzsa ölelte magához erősen a látogatót.
- Te őrült! Megláthatnak.
- Ne félj, nem látott senki. Késő van, szinte üres az utca.
- Szinte?
- Na jó, senki nincs az utcán.
- Már a múlt héten megmondtam, hogy…
Hosszú csók következett, így félbe maradt a dorgálás. Aztán Zsuzsa eltolta magától a fiút, és elindult előtte a szoba felé.
- Mondtam, hogy nem szabad jönnöd többé. Egyszer még baj lesz belőle. Most például nem jött meg.
- Kicsoda?
- Hogyhogy kicsoda? Talán micsoda. Lehet, hogy terhes vagyok. Na, de kitől? Nem szabad jönnöd többé, nem szabad…nem…nem. Nem szabad. – mondta egyre halkabban, fejét lassan ingatva.
- Zsuzsika drágám! Lehetetlent kérsz. Tudod, hogy mennyire szeretlek. Mindig is szeretni foglak, és…és rettenetesen kívánlak. Meg fogok őrülni, ha nem találkozhatunk többé.
- Én is nagyon szeretlek, de ezt mégse… Ne légy már ilyen türelmetlen! Nem hagysz beszélni. – próbált szabadulni az újabb öleléstől, inkább leült az ágy szélére.

Parázs nem szólt többet, inkább leült az asszony mellé. Félig felé fordult, mutatóujját előbb a saját, majd a Zsuzsa ajkára tette, jelezvén, hogy ő se beszéljen. Majd lecsusszant a padlóra. Olyan közel térdelt, amennyire a nő térdeitől csak lehetett, fejét az ölébe hajtotta, két karjával átölelte a derekát, vagy inkább a csípőjét. Sokáig ültek így csendben, csak az óra ketyegését lehetett hallani. Végül Zsuzsa törte meg a csendet.
- Nem kemény a padló? Na, most jól elcsesztem a romantikát – kacagott egy jót, s ezzel alkalmat adott arra, hogy játékosra vegyék a szenvedő hangulatot.
A fiú anélkül állt fel, hogy egy pillanatra is elengedte volna a nőt, majd ebből a mozdulatból indulva belebirkózta az ágyba. Ekkor mindketten megfeledkeztek arról, hogy mit szabad, mit nem, egyszerűen csak boldogok akartak lenni egymással, más nem számított.

- Tudod, – kezdte Zsuzsa a beteljesedés után, amikor egymás mellett fekve bámulták a falilámpa gyér fényében alig megvilágított mennyezetet. – ezt mégse lenne szabad. Nekem férjem van, aki szeret engem. Voltaképpen én hűséget …hm…hűséget esküdtem neki.

Mindezt inkább csak magának mondta, nem várt rá sem választ, sem semmiféle megjegyzést.
Sokáig nem is kapott. Parázs lelkében persze forrt az indulat, azért nem szólt, hogy kissé lenyugodjon.
- Férjed van aki szeret?
Nem kérdés volt ez, csak úgy megjegyezte magában.
- Úgy érzem, te nem is szeretted. Miért mentél hozzá? Mert megkért? Szó se róla, rendes srác, de nem kell mindenkihez feleségül menni, aki rendes! A Józsi bácsi, a mozigépész is rendes, mégse mentél hozzá. Tizenkilenc évesen még nem kell attól félned, hogy vénlány maradsz! Amikor megtudtam, hogy eljegyeztétek, egymást, szerettem volna közbeavatkozni. Gondolkoztam a kettőnk közös jövőjén, de még legalább három évet kellett volna várnunk a házassággal. Te, viszont férjhez akartál menni. Az esküvőd napján, kis híján megőrültem a fájdalomtól. Ráadásul valami összejövetel volt akkor nálunk, de én egyedül akartam lenni a fájdalmammal. A szüleim azt hitték, valami kurvánál töltöttem az éjszakát, pedig dehogy.
- Hallgass! - tette tenyerét Zsuzsa a fiú szájára. - Miért bántasz? Ezt a témát inkább hagyjuk! Már sokszor megbeszéltük.
- Bocsáss meg! Nem hozom fel többé.
- Mesélj inkább! – húzta fel párnáját a falhoz, majd felült. – Mi újság?
- Hm. Mi volna? Semmi.
- Hallom, szervezitek a bandát. Ja! Nem is kérdeztem, hogy innál-e valamit. Van egy kis konyak azt hiszem.
- Nem, nem kell. Maradj itt mellettem. – nyúlt a keze után. – Nem eresztelek még a bárszekrényig sem. Ha mesélnem kell, hát mesélek. Elmesélem neked, hogy nehezen telnek a napjaim. Nehezen tudok bármire odafigyelni. Minden figyelmemet leköti a vágyakozás, amit irántad érzek. A zenekar? A fiúk intézik, de most azért se tudok igazán lelkesedni. Napközben rakom a téglákat egymásra rendületlenül. Közben folyton arra gondolok, mikor láthatlak legközelebb. Volt, hogy befalaztam az ablak helyét, mert akkor is te jártál az eszemben. Azóta is cukkolnak a brigádban, amiért vissza kellett bontanom a falat. Na, de legalább gondolatban együtt vagyunk.
- Nem beszéltük meg. Most sem vártalak. Már lefeküdtem.
- Akkor azt mondod, nem kellett volna jönnöm?
- Jaj, dehogyis! De nagyon lüke vagy.
- Lüke?
- Na jó, lükécske – mondta csücsörítve, majd odacuppantott egy csókocskát Parázs ajkára.



- Halló! Van itt valaki? – kopogtatott vigyorogva Hefti Parázs fején.
- Hol jár az eszed öcsém? Mi volt szombat este? Nem mondtál róla semmit azon kívül, hogy voltatok Dorzéval a kégliben.
- Semmi különös. Jól berúgtunk.
- Csajok?
- Ők is.
- Úgy értem, hogy kik voltak?
- Sára, meg a hugicája.
- Ki kivel? Na! Ne kelljen már minden szót harapófogóval kihúzni belőled!
- Hát… én voltam Sárával.
- Ledöntötted?
- Próbálkoztam, de nem akarta. Valójában nem nagyon erőltettem. Szerintem nehéz napjai voltak éppen.
- Na és! De nagy marha vagy. A többiek?
- A többiek a kiskorúval voltak.
- Mindegyikük?
- Ühm. Mind a hárman.

*

A hangszerüzletekre nem az a jellemző, hogy a város legfrekventáltabb helyén csillognak-villognak. Még a legnagyobb városainkban is félreeső helyen, szerényen meghúzódik egy kapualjban, vagy jó esetben egy üzletsoron, de mindenképpen mellékutcában. Általában az ilyen üzlet mérete is szerény. Így van ez Zsarátnokon is, de mivel Hefti bejáratos ide, már behunyt szemmel is megtalálná. Hétfő reggel – na jó – hétfő délelőtt van. A forgalom se nagy, a parkolással nincs gond. Közvetlenül a bejáratnál állítja le ütött-kopott, kissé koros, de mégiscsak nyugati kocsiját. Néhány tíz év körüli gyerek mindjárt ott terem és körbecsodálják.
- Hű, haver! – mondja egyikük, miközben kezével árnyékolva beles az ablakon – Kétszázzal megy. Mennyit eszik? – kérdi immár a kocsi gazdájától.
Egy másik fiú a sárvédőt nyomkodva ellenőrzi a rúgózást.
- Ne hagyd, hogy piszkálják! - szól vissza Parázs már a boltajtóból.
- Na, most már el lehet húzni innét! – legyint feléjük, mint aki a tyúkokat akarja elkergeti.
- Mért nem vagytok az iskolában?
- Szünet van te okostojás! – kiáltja vissza már biztonságos távolságból aki a sárvédőt nyomogatta, s közben halántékán csavarozó mozdulatokat tesz mutatóujjával, jelezvén, hogy valami gond van a fogaskerekekkel. Hefti legyint, majd belép az üzletbe.
- Szia. – köszönti ismerősként az eladónőt. – Jöttem a gitáromért.
- Tudom, félretetetted, de pénteken eladta a főnök.
- Hogyaza… Kinek?
- Mi van velem? – jött elő a főnök a raktárból. – Ja, tudom melyikről van szó. A vevő ragaszkodott hozzá. Kapunk még a jövő hónapban remélem – tette hozzá biztatóan, de nem volt elég meggyőző.
- Emlékszik, hogy nézett ki az illető? – támadt fel benne egy gyanú.
- Két szőke srác volt az apjukkal. Erősítőt is vettek. Egy bilikék Moszkviccsal jöttek.
- Tudtam, tudtam! Na megállj Bongó, az anyád…

Egy darabig tanácstalanul állt, majd elkért a falra akasztott gitárok közül egy fehéret. Annyi volt ráírva, hogy solo.
- Kipróbálhatom?
- Hát persze, csak ne túl hangosan. – nyújtotta oda a főnök a gitárt, rákötötte egy erősítőre.
Közben Hefti körbeforgatta, szemrevételezte a hangszert, majd a nyakába akasztotta. A sarokból egy potenciális vevő figyelt, aki egy NDK gyártmányú, jazz-orgonának csúfolt, meglehetősen rossz hangú, de kedvező árú hangszert pötyögtetett. Amikor Hefti, felismerhetően egy Deep Purple számot kezdett pengetni, fogott hozzá néhány akkordot. Parázs sóvárogva nézett a polcokon bezsúfolt dobokra. Ahhoz nem volt itt elég hely, hogy összeállítsanak egy dobfelszerelést. Tíz perc után a főnök megunta és kikapcsolta az erősítőt.
- Na? Jó lesz?
- Elviszem. Alkudni lehet? - kérdezte, miután megnézte az árát.
Választ persze nem kapott, csak egy mosollyal jelezte az eladólány, hogy hülyeséget kérdezett, hiszen ez nem a bazár, ez egy állami bolt, itt rögzített árakkal dolgoznak. Az eladó fizetése is fix, nem érdekelt a forgalomban. Ha viszik, ha nem, neki mindegy.

Az új gitártulajdonos megszabadult az összes pénzétől, tokot már nem is tudott venni, de majd varrat az anyjával. Valami heveder is kellene, amivel a nyakába akassza, mert ami eddig a gitáron volt, az nem tartozék, azt is külön meg kellett volna vennie. Na, de majd valamelyik haverról leveszi a derékszíjat. Ez már részletkérdés, lényeg, hogy meg van a gitár. Még egy garnitúra póthúrra összekapart egy kis aprópénzt.

Beröffentette repedtfazék hangú járgányát, majd aszfaltkaparással indulva, elszáguldott a helyszínről. Már kiértek a városból, amikor felfigyelt a benzinszintre. A mutató erősen verte a nullát. Parázs attól félve, hogy nem tart ki hazáig, felajánlotta, hogy kifizet néhány liter benzint. A kút persze a város túlsó végén volt, de így is csak az utolsó száz méteren kellett tolni a kocsit. A kútkezelő ismerős volt, így megengedte magának, hogy még viccelődjön is velük. Tankolás után pedig segített betolni, mert már az önindító sem a régi. Vagyis éppen az a baj, hogy régi. Jó lenne bele egy új, vagy legalább egy megbízható. Na, majd Bökő kezelésbe veszi, elvégre ő az autószerelő. Legalábbis kijárta a három évet. Igaz, a pótvizsgára nem ment el, de attól még tudja, amit tud. Vagy nem. Most nem ez a lényeg, hanem az, hogy szóljon végre a zene!

Fél óra múlva már az ikreknél hangoltak. Természetesen kihangosítva, ha már van erősítő. Szándékuk szerint próbáról volt szó, de eltelt azzal a nap, hogy különböző hangzásokat próbáltak ki. Színpadképes számot, egyetlen egyet se tanultak meg estig.
- Na, majd holnap. – odázta el a tanulást Bongó.
- Holnap már melózni is kellene. – mondta Parázs - Öt órára tudok jönni, de ti ketten tanulhattok!
- Na és te? - fordult Bongó Hefti felé.
- Sajnos egyáltalán nem tudok jönni. Délbe megyek melózni. Szerda reggel jöhetek, ha nektek jó. Freddy is csak szombaton ér rá. Addig dob nélkül kell gyakorolni. Nem kellene lefújni a szombati bulit?
- Ne csináljunk nagy reklámot, de elintézem, hogy beszerelhessünk a kultúrházba. Nem lesz semmilyen rendezvény bejelentve, csak kinyitjuk az ajtót a közönség előtt - javasolta Bongó öccse Stupli, aki azzal a tulajdonságával tűnik ki a mindenkori társaságból, hogy mindig ő a legpesszimistább. Vagy mint ahogy mondja, a leg pepsimiskább. A mostani megnyilvánulása éppen ellentmond ennek. Most éppen hogy bizakodó.
Bízik abban, hogy a zajongásukra bemegy majd a közönség. Igaz, nem kell ezért túlságosan strapálni magukat, hiszen a haverok tuti, hogy ott lesznek, és már ez sem kevés ember.