A három kimenős katona céltalanul lődörgött a városban. Járták az utcákat, nyalták a fagyit. Beültek sörözni egy presszóba, majd sétáltak tovább. Elhaladtak a strand kerítése mellett. Bekukucskáltak a betonpalánk résein, de nem éreztek indíttatást arra, hogy bemenjenek. Nem is volt fürdőnadrágjuk, aztán az is eszükbe jutott, hogy a tatai Fényesről is kihajtották őket a váposok. (katonai rendészet)
A csónakázókat figyelték a tó fölötti híd korlátján könyökölve.
- Nézzétek csak! - mutatott egyikük, az alattuk alig haladó csónak felé. Három lány ült benne és hallhatóan szórakoztatónak találták, hogy nem tudnak evezni.
- Helló srácok! Nem jöttök? - integetett egyikük. A másik kettő nagyon mulatságosnak találhatta a meghívásnak hangzó kérdést, mindenesetre nagyokat nevettek. Igaz, azelőtt is egyfolytában nevetgéltek.
A három katona kissé meglepetten összenézett. Nem találtak semmi indokot arra, hogy ne menjenek. Akármi jön ki belőle, izgalmas délután lesz. Volt persze elképzelésük arról, hogy mit szeretnének a lányokkal, de jobb híján már az is megéri, hogy a közelükben lehetnek. Már az is rendkívüli eseménynek számít. Ezek a nyiharászó fruskák a puszta jelenlétükkel többet nyújthatnak attól, amit a laktanyában kaphatnak. Van odabent egy jó testű kisebbségi felcsernő. Ezer ember fordul utána sóvárogva, de egy mosolynál többet nem remélhetnek. Egy alkalommal Zsolt kitüntető élményben részesült, amikor a fenekén lévő furunkulusra ez a nő ragasztott dunct-kötést. Többre értékelte volna persze, ha fordított a helyzet és nem ő hasal csupasz fenékkel az asztalra. Sokszor még az ilyen hiú ábrándok is jólesnek, most pedig hívták őket a lányok.
- Megyünk csónakázni. - jelentette ki egyikük. Nem kérdezte, kijelentette. Nyilván nincs az az épeszű férfi, aki ellenezné az ötletet.
A csónaknak sok volt a három személy. Túl mélyre merült. A két Hernád - menti fiú élvezte a helyzetet, de Zsolt aggódva markolta a peremet. Ujjai beleértek a vízbe. A többiek, látva a félelmét, még ringatták is kissé a csónakot. Persze csak óvatosan, hiszen néhány erősebb billenésnél befolyt a víz. Elsüllyedni ők sem akartak. Megközelítették a lányok csónakját, de nem igazán tudták, mit lehet ilyen helyzetben beszélgetni. Semmit. A köszönésen túl csak annyi közös téma volt, hogy kinevették a tizedest. Nem tartott sokáig a közös evezés. A lányok elmentek, vagy elmenekültek. Talán nem volt komoly a meghívás. Nem hitték, hogy tényleg lejönnek a fiúk. Így persze már nem is volt olyan érdekes a csónakázás. A következő célpont a tóparti vendéglő terasza. Ideje már megebédelni. Örömmel látták az iménti ismerősöket. Mellettük volt egy üres asztal, a két újonc leült oda.
- Ez így nem lesz jó. Üljünk oda hozzájuk! - javasolta Zsolt. A másik kettő elbizonytalanodva, de tiltakozott.
- Ide ülhetünk hozzátok?
- Persze. - válaszolt a legkisebb. Ő volt, aki rájuk szólt a csónakból. A másik kettő szebb volt nála, de kissé visszafogottabban viselkedtek. Úgy látszik, a kicsi lesz a húzóerő a társalgásban.
- Jöttök? - kérdezte Zsolt a társait, majd székét átvitte a lányok közé. Mentek. Persze, hogy mentek. Igaz, hogy bátortalanok, de nem hülyék.
A kicsi és a tizedes szembe ültek egymással. Többnyire ők ketten vitték a szót. Indításnak nyilván olyan kérdések hangzottak el, hogy kinek mi a neve, hol laktok, mit csináltok. A fiúk nyilvánvalóan katonák, a lányok középiskolások. A kicsinek katonatiszt az apja. Hoppá!

Jött a pincér. A társaságra való tekintettel elmaradt az ebéd, csak italt rendeltek.
Anélkül, hogy külön szóba került volna, kialakultak a párok. Természetesen a két szóvivő, egy pár. Ennek ellenére, amikor a társalgás megengedte, Zsolt a mellette szótlanul ülő lányon legeltette a szemét. Lopva nézte kicsit vastag, nap barnította combját, amiből alig takart valamit a rövid szoknya. Meztelen karján szinte világítottak az apró szőke pihék. A bő szabású ujjatlan blúz jól álcázta gömbölyű, kicsi melleit. Amint könyökölt az asztalon, csupán az elálló dekoltázs vonzotta magára a fiúk figyelmét. Őt hívták Zsuzsának. Vagy a másikat? Na, mindegy. Meglátta Zsolt ujján a gyűrűt. Nem tette szóvá, csak cinkosan mosolygott. Alig szóltak egymáshoz, nem tudtak egymásról szinte semmit, de már volt egy közös titkuk. Nem egy nagy dolog, csupán a másik két lánynak nem mondták meg. Ilyen mélységű kapcsolatnál nincs semmi jelentősége, de kicsit izgalmasabbá teszi a dolgot. A gyűrű egy jelkép. Azt jelképezi, hogy a viselője már elkötelezte magát. Egy ilyen ártatlan kis flört semmit nem számít, de mégis mintha valami tilalmat szegnének meg.

A kellemes társalgásnak hamarosan vége szakadt. Egy magas, középkorú férfi közeledett. A kicsi háttal ült neki, ő nem láthatta, de a másik két lány nagyon húzta a nyakát. Érezni lehetett, hogy valami kellemetlen van készülőben. A férfi, hangosan káromkodva odaért hozzájuk. A katonák számára ismerősnek tűnt. Az ezredtörzs alezredese volt, csak most civilben. Az egész vendéglő figyelmét magára vonta az ordítozásával.
- Takarodj hazafelé, te katonák kurvája! - ordította, s nyomatékul lekevert egy pofont a lányának. Az nem volt kétséges egy pillanatra sem, hogy ez a nagy marha, a kedves papa. A kicsi azonnal eltűnt, de a másik két lány is szedelőzködött. Nekik ma még tanulni kell. Ilyen botrány után ez érthető.
A laktanyában elmesélve kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó. Elég sok katonának volt már hasonló kalandja az alezredes lányával.